Amint arról szeptember 4-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) beszámolt, a múlt hét végén Egyiptomban kézre került, jeladója miatt kémkedéssel „vádolt” és egy éjszakára a helyi rendőrörsön „letartóztatott” Ménes nevű fehér gólyát az egyiptomi természetvédelmi szervezetek három nappal később sikeresen elengedték egy Asszuántól délre található, természetvédelmi oltalom alatt álló szigeten.

A madár adója a szabadulást követően a napelemeknek köszönhetően feltöltődött és újra kezdett sugározni. A küldött adatokból megállapították, hogy a madár a várt viselkedés szerint kisebb távolságokat repülve továbbra is a térségben maradt, ahol "minden bizonnyal táplálkozva készült fel az újabb vonulási szakaszra".

Haitham Ibrahim, a gólya mentésében részt vevő Egyiptomi Környezetvédelmi Ügynökség (EEAA) munkatársa csütörtök este viszont arról tájékoztatta a gólya jelölését végző MME program vezetőjét, hogy Ménest a szigeten élő egyik család levadászta és megette.

Fotó: MTI

A jeladót nem ették meg

Az állatvédők a helyszínre mentek, ahol már csak Ménes jelölőgyűrűjét és a még mindig aktív, tehát újra felhasználható jeladóját tudták megszerezni a családtól; jelenleg azon dolgoznak, hogy az eszköz mielőbb visszakerüljön Magyarországra.

A madártani egyesület mindenesetre megjegyezte, hogy a tragikus eset ellenére a vonuló madarakra, különösen a nagyobb testűekre a legnagyobb veszélyt kontinensünkön az elektromos hálózat jelenti. Ménes két, szintén jeladóval felszelt testvére és fajtársa Európát sem tudta elhagyni, mindkét madár halálos áramütésben pusztult el.

Ménes történetében ismét beigazolódott, hogy a madarakra szerelt, az állatokat a mindennapi életükben nem zavaró jeladók nélkülözhetetlen és mással nem helyettesíthető adatokat szolgáltatnak a rájuk leselkedő veszélyekről is - áll az egyesület közleményében. A világhírre szert tett magyar gólya pusztulása fontos jelzés az egyiptomi hatóságok számára, hogy az elengedés helyszínéül szolgáló védett területen további erőfeszítéseket kell tenni a lakosság természetvédelmi felvilágosítása (és akár az életminőség javítása) terén.

A Szahara térségében a madárpusztítás hátterében jelentős részben a szegény lakosság húshoz jutásának igénye áll, melynek kapcsán még nagyobb nehézségekbe ütközik a vonuló madarak védelme. A Ménest elfogyasztó núbiai egyike a madarakra is vadászó, napi táplálékát kényszerűségből vadászattal is kiegészítő népcsoportnak.

Ménes bízott az emberekben

A fehér gólyák esetében az ilyen veszélyforráshoz az is hozzájárul, hogy a hazai állomány szinte 100 százaléka lakott területeken, az ember közvetlen közelében költ, ahol a madarak a hazai védettségnek köszönhetően biztonságban és táplálékbőségben élnek. Különösen a Méneshez hasonlóan rutintalan (idei fiókaként az első vonulását végző) gólyák esetében jellemző, hogy a hazai jó tapasztalataik alapján a vándorlási útvonalon sem kerülik, sőt, keresik az ember közelségét, ahol az évezredes madárvadászati gyakorlattal rendelkező törzsek könnyű prédájává válnak.

Ezek közül az egyik legismertebb, és továbbra is igen hatékony módszer a dobó-bot, amivel a repülő madarakat is képesek elejteni.