Városlista
2023. szeptember 22, péntek - Móric

Hírek

2023. Február 05. 16:02, vasárnap | Helyi
Forrás: F. Adrienn

Megkapták szalagjaikat a Kossuth szakképző iskola diákjai is

Megkapták szalagjaikat a Kossuth szakképző iskola diákjai is

A Kiskunhalasi SzC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium február 4-én (szombaton) tartotta szalagavató ünnepségét a Városi Sportcsarnokban.

Az ünnepség a végzős diákok bevonulásával és a szalagok feltűzésével kezdődött. Ezt követően a ballagtató tanulók búcsúztatták el társaikat.
Szabó Péterné igazgató az alábbi gondolatokkal bocsájtotta a nagybetűs életbe az iskola végzős diákjait:

"Ez a szalag az összetartozás, a felnőtté válás jelképe is. A mai napon ünnepeljük az érettségire, illetve a szakmai vizsgákra készülő végzős diákjainkat. Büszke vagyok rátok. Nem azért, mert a tanulmányi eredményeitek messze felülmúlják az átlagot, hanem azért mert kitartottatok, itt vagytok, nem adtátok fel. Most egyszerre járja át mindannyiunk szívét az öröm, a meghatottság, a félelem és az aggódás. Hiszen pár nap múlva elérkezik a vizsga ideje, ahol majd számot kell adnotok a nálunk szerzett tudásról. Addig pedig oktatóitokkal együtt mindent meg kell tenni a sikeres vizsga érdekében, hogy eljöhessen az igazi, felszabadító öröm.
Kicsit hozzánk nőttetek, köztünk váltatok szinte észrevétlenül felnőttekké. Eddigi próbatételeiteken tudtunk segíteni, támogattunk benneteket a háttérből. A Kossuth iskola befejezése után elindultok egy hosszú vándorútra. Mi történik majd veletek? Milyen hasznos útravalóval indítsunk el benneteket? Hogyan fogtok célba érni? Ezek a gondolatok forognak osztályfőnökeitek fejében.

Böjte Csaba azt mondja: bátran vegyük célba a kiválasztott hegycsúcsot, hiszen erről a pontról akkor igazán szép a kilátás, ha gyalog megyünk oda fel. Megizzadunk, verejtékezünk és elfáradunk.

Kedves végzősök! Ti már elindultatok a hegycsúcshoz vezető úton, melyen segítenek ma még osztályfőnökeitek, tanáraitok, szüleitek, barátaitok. Rájuk mindig támaszkodhattok, ha bizonytalanná váltok. Kollégáimmal együtt reméljük, kaptatok tőlünk annyi törődést, szeretetet, tudást, hogy arra biztassátok majd gyermekeiteket töltsék meg iskolánk falait nevetésükkel, szép feleleteikkel, közös programokkal. Teremtsetek hagyományt és higgyétek, hirdessétek, hogy fontos a tanulás, a szorgalmas munka, hiszen ez az egyetlen módja a társadalmi felemelkedésnek."

Beszédét Pázmány Péter szavaival zárta beszédét az igazgatónő: „A nemes és szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet:”

A magvas gondolatokat követően a könnyed szórakozás vette át a főszerepet. Zenés, táncos, énekes produkciók sora szórakoztatta a népes számú közönséget. A Brilli-Art Studio növendékei és versenytáncosai mellett felléptek a Silver Step Táncstúdió fiataljai Kovács Sándor oktatójuk vezetésével, illetve a ballagtató diákok is meglepték a végzős társaikat látványos jelmezes előadásukkal. Gönczöl Kamilla a Remedy együttes énekesnője pedig egy szívhez szóló dallal búcsúztatta az iskola ballagó diákjait.

Az ünnepség a hagyományokhoz hűen a végzősök keringőjével zárult, melyet Tapodiné Boda Brigitta a Brilli-Art Studio vezetője koreografált és tanított be a fiataloknak.

(Képek: Fábián Adrienn)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2023. Szeptember 21. 21:31, csütörtök | Helyi

Természetvédelmi vetélkedő a Péteri-tónál

A Batthyány Lajos Általános Iskola 3 főből álló csapata is részt vett a Petőfiszállási Kistérségi Természetvédelmi Vetélkedőn szeptember 20-án szerdán.

2023. Szeptember 21. 21:19, csütörtök | Helyi

A piros sipkás vidám fickó

Lázár Ervin Program keretében a Ciróka Bábszínház előadását tekinthették meg a Batthyány Lajos Általános Iskola 2. évfolyamos tanulói.

2023. Szeptember 20. 21:45, szerda | Helyi

Euronics üzlet nyílik Kiskunfélegyházán

2023. szeptember 25-én megnyitja első kiskunfélegyházi áruházát hazánk legnagyobb üzlethálózattal rendelkező elektronikaicikk-kereskedője, a magyar tulajdonban lévő Euronics.

2023. Szeptember 18. 13:43, hétfő | Helyi

II. Mezgés traktoros felvonulás és I. traktoros verseny

Traktoros felvonulást és versenyt szervez a MEZGÉ.