Hírek
2017. Augusztus 24. 07:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: -Szerk.-
Megkezdődik egy újabb tanév
A kiskunfélegyházi középiskolák és általános iskolák tanévnyitó ünnepségének időpontjai az alábbiakban olvashatók.
Véget ért a nyári szünet a diákok számára. Ismét nagy feladat áll a nebulók előtt. Eljött az ideje ismét beszerezni a tanuláshoz szükséges könyveket, füzetcsomagokat (bár ezt már legtöbben megtették). A tanévnyitó ünnepség pedig már komoly előszele egy újabb tanévnek, melyben a tanulók bizonyíthatják rátermettségüket és szorgalmukat a jó jegyek reményében.
Legyen az középiskolás, általános iskolás, gimnazista, vagy ipari tanuló, annyi bizonyos, hogy nem szívesen öltenek a fürdőruha, sort, trikó vagy úszónadrág után ünneplő ruhát, de be kell vallaniuk önmaguknak is, hogy a jövőjük építéséért ezt érdemes és szükségszerű megtenni. Az ünnepélyes évnyitók időpontjait csokorba gyűjtöttük és az alábbiakban közöljük:
Középiskolák:
- Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium: 2017. szeptember 1. (péntek) 8.00 óra
- Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium: 2017. augusztus 31. (csütörtök) 17.00 óra
- Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Középiskolája, Szakiskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma: 2017. szeptember 1. (péntek) 10.30 óra
Általános iskolák:
- Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola: 2017. szeptember 1. (péntek) 8.00 óra
- Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola: 2017. augusztus 31. (csütörtök) 18.00 óra
- Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola: 2017. augusztus 31. (csütörtök) 18.00 óra
- Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola: 2017. augusztus 31. (csütörtök) 18.00 óra
- Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény: 2017. szeptember 1. (péntek) 8.00 óra
- Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye: 2017. augusztus 31. (csütörtök) 17.00 óra
- Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium: 2017. szeptember 1. (péntek) 8.00 óra
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Március 09. 10:55, hétfő | Helyi
Pénz7 - pénzügyi és vállalkozói témahét a Közgében
Non scholae, sed vitae discimus. Nemcsak az iskolának, az életnek is tanulunk – mondja az ősi latin bölcsesség és valóban így van: az iskolában megszerzett tudás valódi értékét az alkalmazhatósága adja.
