Hírek
2017. Október 29. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Megkezdődött a téli időszámítás
Megkezdődött a március utolsó vasárnapjáig érvényben lévő téli időszámítás, az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kellett átállítani.
A módosítás miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is.
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. tájékoztatása szerint a szokásos, reggel 7 és este 10 óra közötti ébrenléti idő a váltással jobban egybeesik a természetes világosság idejével, így kevesebbet kell világítani.
A kisebb fogyasztás a káros anyagok kibocsátás is mérsékli
Becsléseik szerint évente országosan egy közepes méretű város éves fogyasztása spórolható meg az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás így körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető. A kisebb fogyasztás a káros anyagok kibocsátását is mérsékli, a rendszer ezért a környezet védelmét is támogatja.
Az átállítás miatt változik egyes tömegközlekedési eszközök menetrendje. A MÁV tájékoztatása szerint az éjjel kettő és három óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon, az úton lévő járatok pedig azon az állomáson térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, ahol éppen tartózkodnak.
A budapesti repülőjáratoknál nincs változás
Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás. A Lőkösházáról Budapesten át Bécsig közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösháza és Békéscsaba között a nyári időszámítás szerint halad, viszont Békéscsabáról már a téli időszámítás szerinti 2.20-kor indul el. A másik Dacia gyorsvonat Lőkösházáig nyári időszámítás szerint közlekedik, majd Lőkösházáról már a téli időszámítás szerint, 2.25-kor megy tovább.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az óránként, vagy annál gyakrabban induló éjszakai járatoknak az indulási időpontját hajnali 2 és 3 óra között megduplázzák, tehát azok a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekednek.
Rövidített útvonalon közlekedik a 918-as járat, csak a téli időszámítás szerint közlekedik a 940-es, a 992-es, a 996 és 996A járat és csak a nyári időszámítás szerint közlekedik a 909-es, a 931-es, a 941-es, a 973-as, valamint a 998-as járat. A budapesti repülőjáratoknál nincs változás, mivel az óraátállítás idejében éjszakai repülési tilalom van érvényben, azonban a légitársaságok a téli időszámítással térnek át a téli menetrendre.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 10:58, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)