Hírek
2016. Július 12. 09:34, kedd |
Helyi
Forrás: -Szerk.-
Megkezdte a munkát a három tajvani diáklány
Idén is felkereste városunk vezetését a Tajvani Nagykövetség, hogy folytatódjon a nyári diákmunka program, mellyel erősödhet a két ország közötti kapcsolat is.
A tavalyi jó élményeknek és tapasztalatoknak köszönhetően az elmúlt héten már nem kettő, hanem három diáklány érkezett városunkba: Lily, Mimi és Jessica.
Örömmel nézték körbe a városházát, majd találkoztak a polgármesterrel. Papp Viktória ifjúsági és kulturális referens és Dobák Sára külkapcsolati munkatárs segített és segít nekik „beilleszkedni”.
Az első napok a várossal való ismerkedéssel teltek, körbenézték a közkedvelt szép helyeket, majd miután elfoglalták a szállást, a bevásárlásra is sort kerítettek.
Az elmúlt héten még részt vettek egy nemzetközi táborban is a Kreatív Mozaik Alapítványnak köszönhetően, ahol még jobban megismerték a környéket, a nevezetességeinket, kreatív foglalkozásokon vehettek részt. A játékos feladatok segítették őket abban is, hogy megismerkedjenek más nemzetek diákjaival is.
Elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat. Sikerült 5 nap alatt teljesen feltérképezniük a várost és betekintést nyerni kultúránkba.
A diákmunka pedig tegnap (július 11-én) kezdődött meg számukra. 2 hetet töltenek el a Városi Strandon, ahol segítenek az úszómesternek, a kertet gondozzák, hostess és szórólapozási munkákat végeznek, de emellett számos tennivaló akad ott.
A második „állomás” a Pro-Duck Kft. lesz, ahol irodai, adminisztrációs tevékenységekbe látnak majd bele, segítenek az import-export, kereskedelmi folyamatokban. Itt is 2 hetet töltenek majd.
Végül a Tourinform Iroda ad nekik teendőket, kiadványfordítás és külkapcsolatot érintő területeken.
Természetesen a munka után idén is lesz idő a kirándulásokra, ugyanis Bugacpuszta és Ópusztaszer tavaly is nagy sikert aratott. Az előzetes megbeszélés szerint pedig még kíváncsiak lennének a lányok Szegedre és Budapestre is.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.




