A húsvéti reggelit nemcsak azért esszük, mert jó - valójában csupa másodlagos jelentés, bibliai szimbólum és néprajzi mese kerül vasárnap az asztalra.

Miért pont sonkát eszünk húsvét reggelén? Miért kaláccsal és főtt tojással meg tormával? Mert finom, nem? A sonka füstölt, sós ízét tökéletesen ellensúlyozza és lekerekíti az édeskés, puha kalács, az orrmaróan csípős torma pedig kell a boldog mazochizmus meg az adrenalin kedvéért. Mindez persze igaz, de ezeken az élvezeti tényeken túl emlékezzünk arra is, miért lett éppen ilyen az ünnepnek menüje, mik az egyes ételek szimbolikus jelentései.

Húsvét - az ünnep szava is arról mesél, hogy itt valójában egy táplálkozásbeli szokásról van szó: a nagyböjt végéről, a negyven napig tartó bűnbánat, hitben való elmélyülés és a feltámadásra való felkészülés jegyében történő húsmentes diéta befejezéséről.

Nem a katolikus az egyetlen vallás, amelyben az étkezési szokásokon, az ízlelésen, az evésen keresztül emlékeznek meg vallásuk legfontosabb történéseiről. Sok más hasonlósággal együtt ebben is nagy mértékű az egyezés a zsidó pészahhal, ahol minden ünnepi ételnek, minden fogásnak szimbolikus jelentése van, a tányér minden egyes falatja egy-egy külön emlék, egy-egy történet vagy annak eleme.

Ha nem is ennyire szigorú szertartásrend szerint, de a húsvéti ételeknek is megvan egyenként a maga jelentése, amelyeket ha végigeszünk, könnyebben megy az ünnep lényegének megértése is.

Hal, nagyböjt
Nagypénteken, a negyvennapos böjt utolsó napján,a mikor nemcsak húst tilos enni, de jóllakni is a három étkezésből csak egyszer szabad, a világon sokfelé és itthon is sok családban halat esznek ebédre. Ennek jelentősége messze túlmutat azon, hogy a hal a legkézenfekvőbb helyettese a húsnak. A hal Jézus Krisztusnak a legrégebbi keresztények által használt szimbóluma, a görög ichthys, hal szót valószínűleg az ő nevére utaló titkos kódként értelmezték. (A görög hal szó – IXΘYΣ – betűi a hitvallás kezdőbetűi is egyben, amelyek most, nagypénteken, a keresztre feszítés napján a legfontosabbak: ΙΗΣΟΥΣ ΧΡΙΣΤΟΣ ΘΕΟΥ ΥΙΟΣ ΣΩΤΗΡ, vagyis Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó.)

Rengeteg más bibliai vonatkozása is van a hal és Jézus összekapcsolódásának. Az utolsó vacsorán - több ábrázolás szerint - a kenyér mellett hal is szerepelt, a feltámadt Krisztus kenyérből és halból álló lakomát fogyaszt el tanítványaival.

Kásák, tészták, pépek
Nem mindig volt szokás halat enni nagypénteken, ennek azonban nem szimbolikus, hanem praktikus okai voltak, például nem volt mindig mindenki számára elérhető élelmiszer. A hal az újkorban a magyar nyelvterületeken nem volt igazán elterjedt nagypénteki étel. A századfordulón néhol egyáltalán nem főztek aznap, míg másutt olyan egyszerűbb ételeket ettek, mint a kásák, pépek, pattogatott kukorica, lepénykenyér vagy egyszerű főtt tészta, néhol mákos tészta, amely előtt olykor rántott levest vagy aszalt szilvából készült gyümölcslevest is készítettek.

Kókonya, a nagy evés
A kókonya a húsvéti eledelek összesített, régi magyar neve, jelentése valószínűleg földi paradicsomot, az evés-ivás hazáját jelentette, a nagyböjt utáni kulináris paradicsomra utalt, amelyet a 40 napig tiltott ételek újra fogyasztásának végtelen boldogsága jelentett.

Húsvét vasárnapjának reggelén a sonkát, a tojást, a sót, a tormát és a kalácsot az asszonyok ruhával letakarva szentelni vitték a templomba, csak utána ették meg, ez a szokás a 20. század végére eltűnt. A megszentelt ételeknek aztán a maradékait is nagy becsben tartották, néhol elégették, máshol a földbe szórták vagy a fákra aggatták, így remélvén gazdagabb termést, vagy éppen hogy megőrizték az utolsó morzsákat is, gondolván, hogy minden egyes morzsa egy cseppel soványabb disznót, és egy cseppel kevesebb zsírt jelent majd a háztartás számára.

A kalács
A zsidó hagyomány, a kovásztalan kenyér ünnepe és annak nyitó vacsoraszertartása kapcsolódik a húsvéti szokásokhoz. Jézus utolsó vacsorájának valójában a széder este a megfelelője, amelynek központi étele a pászka (a kovásztalan kenyér). Krisztus tanítványaival kenyeret és bort eszik, ezek az ő testét és vérét, elfogyasztásuk pedig az Új Szövetség létrejöttét jelképezik. Annak, hogy ilyenkor a kenyér egy luxusváltozatát készítik, történeti okai vannak. A kalácssütés szokása olyan időkből származik, amikor a böjt alatt tilos volt a tej és a tojás fogyasztása is, így amikor a tilalom véget ért, örömmel gazdagították és avatták ünnepivé ezekkel az alapanyagokkal a hétköznapi kenyeret.

Sonka, bárány
A húsvéti menükön gyakran szereplő bárány ugyancsak Jézust jelképezi. Az Újszövetség itt is ószövetségi szimbólumokat visz tovább: Krisztus Isten báránya, hiszen az emberiség megváltásáért érkezett a földre és halt meg.

A hús a szédertálon már az ószövetségi zsidóknál is az áldozat jelképe volt, az Egyiptomból való megmenekülés történetére, az elsőszülöttek halálára emlékeztet. A jelkép szépen összefonódik a népszokásokkal, meséli Szigethy Zsófia néprajzkutató. Mivel farsang után már nem vágtak disznót, a friss húst el kellett fogyasztani még a böjt előtti tomboló, dőzsölő időszakban, hiszen negyven nap alatt megromlott volna. Az utolsó vágás lassú füstölésű sonkái éppen a böjt ideje alatt, annak végére készültek el. Így lett a bárány a tavasz és a böjt után az első frissen vágott állat, a sonka pedig az éppen elkészült első füstölt hús.

Torma
A szédertálon szereplő keserű fű a zsidók könnyeire, bánatára, a fogság alatti szenvedéseire emlékeztetett. A húsvéti sonka melletti torma pedig Jézus keserűségét, az ő szenvedését jelképezi. A tormának ősi-babonás jelentősége is volt, azért fogyasztották, hogy könnyfacsaró íze-szaga a gonosz lelkeket elűzze, vagy hogy a szabadban való pihenéskor nehogy kígyó, béka, egér másszon a szájukba.

Tojás
A tojás elsősorban igen egyszerű termékenységi jelentéseket hordoz, minthogy a húsvét egy tavaszünnep és így egy szerelemünnep is, a lányok festett tojással jutalmazzák a fiúk locsolását. A kézenfekvőnek tűnő szexuális értelmezést nem minden néprajzkutató osztja, főleg mert a két szokás nem mindenütt kapcsolódott össze. A tojás a termékenységen túl az életnek és az újjászületésnek is ősi jelképe - ahogy a tojásból új élet lesz, úgy támad fel Jézus a halálból. A tojást pedig azért festik pirosra, hogy Jézus kiontott vérére emlékezzenek. Egy teljesen más megközelítés szerint a tojás kemény héja az Ószövetséget, belseje pedig az Újszövetséget szimbolizálja.

A századforduló körüli szokás szerint a szentelt tojást az asztalnál annyifelé osztották, ahányan voltak, hogy mindenkinek jusson, ez az összetartozást jelképezte. Később, ha eltévedtek az erdőben, csak arra kellett gondolniuk, kivel osztották meg a húsvéti tojást, és máris megtalálták a kivezető utat.

A legújabb szereplő
A többi húsvéti szimbólummal ellentétben a nyúl egy viszonylag új szereplője az ünnepnek. A 17. század környékén említik először a német folklórból származó források a tojást ajándékozó nyulat, aki így az ünnep pogány vonalát, a tavaszt és a termékenységet képviseli. A tojást tojó nyúl abszurd képe az állat egyik fajtájának, a Lepusnak abból a szokásából származhat, hogy néhány nappal szülés előtt ő is fészket rak, mint a madarak. Azóta egyre fontosabb elemévé vált a húsvéti szokásoknak, olyannyira, hogy néhol a menübe is berakják, vagy a nyúl kedvenc csemegéjét, a répát szerepeltetik süteményben, illetve azok díszítéseként.