Az igazán érzékeny helyzetekben az anyós tűnik fel először a színen és nem az após? Mik egyáltalán ezek az érzékeny helyzetek? Vagy egyszerűen mi nők elviselhetetlenebbek vagyunk? Rosszabb anyósok-e a fiús anyák, mint a lányos anyák? Kérdés kérdés hátán, de mi lehet a válasz?
Ha közvélemény kutatást végzünk, az derült ki, hogy a nők többségének gyakrabban van gondjuk az anyósukkal, de ezzel nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Hiszen lehet, hogy ez azért van, mert a fiús anyák rivalizálnak, de abból is fakadhat, hogy mi nők tényleg elviselhetetlenebbek vagyunk. Esetleges indok lehet még az is, hogy a családi viszonylatok kezelése a nők dolga. Az anyóskonfliktusok meglepően sokszor és a legegyszerűbb módon megoldhatók. A legjobb és legpraktikusabb dolog, hogy párunkkal együtt és az anyóssal közösen, hármasban beszélgessünk, hogy később mindenki számára világos legyen, mi hangzott el.
Ha az anyósprobléma okait meg nem is fejtjük, nézzük, miért utáljuk az anyósokat.
Az anyós, aki folyamatosan azt érezteti, hogy nem vagy elég jó az ő drága kicsi fia/lánya mellé, és élete legszebb napja lesz, amikor végre távozol az életéből. Aki beszól, mert nem vagy elég művelt, tájékozott, magasan képzett, nem keresel eleget, nem nézel ki elég jól, és folyton olyanokat mond, hogy bezzeg a Józsiék idén is világkörüli útra mentek, de hát te ezt úgysem tudod előteremteni.
Ha ön ilyen anyós: Kérem, gondolja végig a gyereke helyzetét. Ha nem lát konkrét életveszélyt, kérjük, ne folytasson háborút. Gyereke számára rendkívül felkavaró megélni azt, hogy választania kell ön és a szerelme között. Amennyiben úgy véli, a választott nem megfelelő, ezt egyszer őszintén és kulturáltan jelezze, a továbbiakban pedig törekedjen a civilizált együttélésre. Gyermeke számára az a legjobb, ha úgy érzi, ön akkor is mögötte áll és szereti, ha éppen nem értenek egyet. Ha aztán a szerencsétlen végül eltűnik a képből, a gyerek úgyis emlékezni fog rá, hogy ön már az elején megmondta. Ha viszont mégis ő lesz élete párja, akkor meg úgyis fölösleges küzdeni.
Ha önnek ilyen anyósa van: ön rendesen mellényúlt... A legjobb, amit tehet – feltéve, hogy tényleg élete szerelméről van szó–, hogy nagyon alaposan végiggondolja az anyós önnel kapcsolatos kifogásait, és megpróbál köztük olyat találni, ami akár konstruktív kritikának is felfogható. Vegyen egy nagy levegőt, üljön le a rémmel, és mondja el neki, hogy szereti a fiát/lányát, és szeretne egy jó anyóst. Mondja el, hogy hajlandó tenni azért, hogy ezt bebizonyítsa, cserébe tiszta lapot kér. Meglepően sokszor működik.

Beleszól mindenbe?
Folyton, állandóan, kéretlenül megmondja. A legapróbb dolgokról is fontos közölnie, hogy ő hogy szokta (persze teljesen máshogy, mint te, aki rosszul tudod, hogy kéne), minden helyzetben mond valami okosat, mindig tudja a megoldást, és azonnal meg is mondja. Ő mindig tudja, mit kellett volna tenni, hogy hol rontottad el. Aki nálad is százszor jobban tudja, hogy az ő kicsi fia/lánya mit szeret, mit nem szeret.
A beleszólásos konfliktusok a gyerek születése után fokozódnak, mert az unoka aztán tényleg elég fontos ahhoz, hogy mindent meg akarjon beszélni. A (friss) anyukánál pedig semmi nem veri ki jobban a biztosítékot, mintha azt érzi, le akarják nyomni jóanyaságból.
Ha ön ilyen anyós: Mi tudjuk, hogy segíteni akar. De higgye el, rémesen idegesítő. Ha a gyerekek tudni akarnak valamit, majd megkérdezik. Ez az ő életük, már felnőttek, felelős döntéseket tudnak hozni az életükkel kapcsolatban, legyen szó a hús panírozásáról vagy az ideális gyerekszámról. Kérjük, gyakoroljon. Legközelebb, mikor kommentárja lenne, inkább számoljon tízig, és tartsa bent.
Ha önnek ilyen anyósa van: Igen, tényleg nagyon idegesítő, de jót akar. Nehéz mentális feladat, de gondoljon arra, hogy húsz-harminc év múlva az ön gyereke választ majd párt, és próbálja meg elképzelni, milyen erős késztetést érez majd arra, hogy minden lehetséges módon segítse őket élettapasztalatával. Egyébként meg a párjával együtt üljenek le anyóssal, és kedvesen, lehetőleg nem alázva, de mondják el neki, hogy mindketten felnőttek, és képesek érett döntést hozni arról, milyen recept szerint főzzék a spenótot, hogyan locsolják a virágokat, vagy hányszor egyen a gyerek egy nap. Biztosítsák arról, hogy fontos kérdésekben mindig kíváncsiak a véleményére, és örülnek a támogatásának.

Máshogy neveli a gyereket
Ha azt mondod, még nem kaphat a gyerek citromot, ő rávágja, hogy ugyan már, a mi időnkben már a kéthetes gyerek is citromot kapott, ha azt mondod, igyon a gyerek vizet, ő rávágja– természetesen úgy, hogy a gyerek is hallja –, hogy az ő fia/lánya is csak a szörpöket szerette gyerekkorában. Hiába kéred meg, hogy ne tömje a gyereket édességgel, mégis tonnaszám tölti bele a cukrot meg a csokit, ha leállítod, közli a gyerekkel, hogy én adnék, de anyád nem engedi.
A máshogy nevelés probléma akkor éleződik ki igazán, ha az anyós, nagymamai szerepében tündökölve a gyerek jelenlétében csinál hülyét belőlünk. Vagyis hiába mondunk nemet, azért csak odaad még egy sütit.
Ha ön ilyen anyós: Kérjük, fogadja el, hogy a szóban forgó gyerekek nem az ön gyerekei. Bizonyára ön sem mindenben pontosan úgy nevelte saját gyerekeit, mint ahogy azt az ön anyósa tette eggyel korábban. Tartsa tiszteletben gyereke családját, és fogadja el, hogy jelenlétükben az ő szabályaik érvényesek, még akkor is, ha ön nem ért velük egyet. Érdemes azt tisztázni, hogy ha az unokák a szülők nélkül önnél vannak, az ön szabályai lépnek életbe, mintegy ez a feltétele annak, hogy ön szolgálatba álljon. Távollétükben aztán úgyis azt csinál amit akar, legyen igazi nagymama, és kényeztesse az unokákat, ahogy a csövön kifér.
Ha önnek ilyen anyósa van: Tisztázzák vele hármasban (ez azért fontos, hogy később ne lehessen a másik háta mögött vetítetni arról, mi hangzott el), hogy nem elfogadható, ha a gyerek előtt csinál önökből majmot. Állapodjanak meg abban, hogy ha önök nincsenek jelen, szabad a pálya, és kényeztethet, ahogy bír. Ha viszont önök is jelen vannak, az önök által lefektetett szabályok érvényesek.
Polipkodik
Gyerekükről le nem vált anyák körében gyakori. Ő az, aki képtelen elfogadni, hogy a gyerekének saját családja lett, aki az ön gyerekeinek nevelésében egyenrangúnak tartja magát önnel, aki elvárja a saját gyerekétől, hogy boldoggá tegye. Aki egyfolytában jelen van, mindenről tudni akar, szemrehányást tesz, ha nem szólt arról, hogy a gyerek két hete kedden nem ment úszni, megsértődik, hogy elmennek egy hosszú hétvégére, és ezért nem mennek hozzá vasárnap. Aki sokszor maga sem ismeri fel, mennyire manipulatívan próbálja meg fenntartani saját központi szerepét gyereke életében.
Ha ön ilyen anyós: Kérjük, értse meg végre, a gyereke felnőtt. Joga van a saját életét élni, és nem feladata az, hogy önt boldoggá tegye. Gondoljon arra, hogy az a szeretet, ami a másiknak nem esik jól, valójában önzés. Ki lehet ugyan kényszeríteni, zsarolni, ravaszkodni, sajnáltatni a több időt és figyelmet, de az ára nagy lesz: az együtt töltött idő a másiknak szenvedés lesz, amit ha csak tehet, elkerül majd. Ezzel a helyzettel nem csak menyével/vejével mérgezi meg a viszonyt, de saját gyerekével is. Senkinek nem jó, ha folyamatosan lelkiismeret-furdalást kell éreznie, mert már nem akar olyan szoros szálakkal kötődni, mint gyerekkorában.
Ha önnek ilyen anyósa van: Nehéz ügy elfogadtatni, hogy a család intim szférájának vannak olyan határai, ahová neki már nincs bejárása. Különösen akkor, ha a férje/felesége sem kezeli jól a helyzetet, és őrlődik egy ilyen anya és ön között, próbálva megfelelni mindkét elvárásnak. A konfliktus igazi megoldása legtöbbször az, ha az anyós a saját gyerekével lemeccseli az eddig le nem játszott dolgokat, harmadik, bár érintett félként ön annyit tehet, hogy meghúzza a fontos határokat. Ez az anyóstípus általában nem jeleskedik a konfliktusok megbeszélésében, így biztosan önnek kell kezdeményeznie a tisztázó beszélgetéseket. Készüljön fel könnyekre, sértett ártatlanságra, felháborodott méltóságra, és legyen szilárd elveiben.
Önök szeretik az anyósukat? Vagy utálják? Belegondoltak már, hogy úgy igazából tényleg milyen ember is az anyósuk valójában?