Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2019. Március 19. 09:28, kedd | Helyi
Forrás: hirado.hu

Milliárdok várnak gazdára az ötös és hatos lottón

Milliárdok várnak gazdára az ötös és hatos lottón

Az ötös lottó mellett a hatos lottó e heti várható főnyereménye is elérte minden idők harmadik legmagasabb összegét.

Most szombaton az ötös lottón 3,414 milliárd forint a tét, a vasárnapi hatos lottó sorsoláson pedig 1,555 milliárd forintot tudhat magáénak az a szerencsés, aki egyedül találja el a kihúzott számokat – tudatta a Szerencsejáték Zrt.

Az ötös lottó sorsolások történetében többször előfordult már, hogy két szerencsés is telitalálatot ért el. 1960-ban az a meglepő eset állt elő, hogy ugyan három szelvény nyert, valójában a főnyereménynek két nyertes örülhetett. Ez pedig úgy történt, hogy a két játékos közül az egyik nem egy, hanem két alapjátékkal játszott, és mind a két szelvényen ugyanazt az öt számot jelölte be.

Egyes városi legendák szerint a nyertes először elment a lottózóba, de hazafelé már nem találta az igazoló szelvényét, ezért a biztonság kedvéért újra megjátszotta szerencseszámait. Később viszont megtalálta korábban feladott szelvényét, így megosztva a nyereményét a másik telitalálatossal, az akkori főnyereményalap kétharmadát vihette haza.

A szerencse bárkit megtalálhat, így érdemes még a héten beikszelni azt az 5 vagy 6 számot, amelyek életre szóló szerencsét hozhatnak – íták.

Bár az ötös lottó és a hatos lottó rekord magas jackpotjai még gazdájukat keresik, a Magyarországon idén már öt éve játszható Eurojackpot főnyereménye viszont múlt hét pénteken elkelt, akkor egy szerencsés külföldi játékos markát bruttó 53 millió euró ütötte.

A címlapfotó illusztráció.

Címkék: lottó, milliárdok

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi

Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.

2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi

Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére

A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.

2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi

Közös imádság városunkért az Ótemplomban

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.