Hírek
2018. Március 29. 18:03, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Minden magyar háztartásnak jár a téli rezsicsökkentés
Minden magyar háztartásnak jár a téli rezsicsökkentés, ezért a kormány a 12 ezer forintos jóváírás kiterjesztéséről döntött – mondta a Fidesz alelnöke Budapesten, sajtótájékoztatón.
Németh Szilárd közölte, 298 település 29 ezer háztartásába nincs bevezetve sem a gáz, sem a távhő, ezért az ott élőknek nem járna a rezsicsökkentés. A kormány szerdai döntése szerint azonban 12 ezer forintos egyszeri utalással ezek a családok is részesülhetnek a kedvezményben.
Elmondta azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Nagykanizsán járt, ahol egy további problémát ismertettek vele. Ennek nyomán a kormány arra kéri a polgármestereket, hogy mérjék fel a településükön, milyen problémák jelentkeznek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, és küldjék el a kormánynak, amely megpróbál megoldást találni minden egyedi problémára – jelentette be.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy 2010-ben Európa egyik legdrágább háztartási rezsijét fizették a magyarok, a kormány egyik legelső döntése pedig az volt, hogy befagyasztotta az energiaárakat, és ezzel megakadályozta a további áremelkedést.
2013-ban kezdődött a többlépcsős rezsicsökkentés, a villamos energia, a gáz és a távfűtés árát átlagosan 25 százalékkal, az egyéb háztartási költségekét átlagosan 10 százalékkal mérsékelték – idézte fel. Úgy fogalmazott, a magyar lakosság életszínvonalának növelése a jövedelmek emelésével és a költségek csökkentésével valósulhat meg.
Ezért a nem várt hideg időjárására tekintettel, egyszeri téli rezsicsökkentésről döntött a kormány: 3,84 millió háztartás átlagosan 12 ezer forint költségmérséklésben részesült. Emellett egymilliárd forinttal megemelték a szociális célú tüzelőanyagra fordított összeget is – mondta el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
