Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2021. Október 16. 09:03, szombat | Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny

Mindig régésznek készült a múzeumigazgató

Mindig régésznek készült a múzeumigazgató

Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel ismerték el a kiskunfélegydázi dr. Rosta Szabolcs régész, múzeumigazgató munkásságát.

Ezt a szakmai kitüntetést a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat minden évben egy fiatal régésznek adományozza kiemelkedő tudományos eredményeit elismerve. A díjat a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott ünnepélyes közgyűlésen adták át. Szabolccsal a Félegyházi Közlöny munkatársa beszélgetett életútjáról, munkájáról, terveiről.

Fotó: Seres Attila

– Amikor először találkoztunk, arra figyeltem fel, hogy állandóan jegyzetelsz, elárultad, hogy azon fáradozol, hogy a félegyházi Templomhalom feltárásának lehetőségét megteremtsd.

– Ennek 25 éve. Akkor elsőéves egyetemista voltam. Ebben az időszakban Bács-Kiskun megyében kaptunk lehetőséget terepjárásokra. Ekkor történt az, hogy a pákai templomromokat azonosítottuk, és ekkoriban kerültünk a Templomhalomhoz is. Én Félegyházán éltem már akkor is, de előtte még nem jártam a Bankfaluban. Ez a feladat volt az, amit aztán alaposan megismertem. Azután néhány évvel később nekikezdtünk a feltárásnak.

– A megyei múzeum igazgatója vagy, de szavaidból sugárzik a félegyházi kötődés.

– Kiskunfélegyházán születtem, itt is éltem, élek, itt vannak a barátaim, ide jövök haza. Van egy csodálatos kisfiam, és édesapám, édesanyám (aki sajnos már nincs köztünk) a város tiszteletbeli polgárai voltak. Ez a közeg számomra végtelenül meghatározó.

– A félegyházi múzeum igazgatója is voltál.

– Igen, Laczkó János, a megyei múzeumi szervezet akkori vezetője kért fel erre a feladatra, ugyanis az előző igazgató, Bánkiné Aranka nyugdíjba ment. Ez számomra meglepő fordulat volt, viszont végtelenül hálás vagyok a félegyházi hároméves tapasztalataim miatt. Ekkor jöttem rá arra, hogy nincsenek generációs szakadékok. 29 éves fiatal igazgató voltam, és nagyszerű „vén rókák” dolgoztak a múzeumban, egytől egyig kiváló emberek. Megtaláltuk a közös hangot, és csodálatos dolgokat tudtunk megvalósítani.

– Mi motivált, amikor eldöntötted, hogy régész, muzeológus leszel?

– Egy fiúgyerek fantáziája indul a kukástól, a rendőrtől, tűzoltótól, utána alakul ilyen, vagy olyan módon a sorsa. Én 6 éves korom óta mindig régész szerettem volna lenni. Ebben biztosan benne volt édesanyám történelemszeretete is. Hétévesen a Batthyány iskolában már történelmi előadásokat tartottam Hunyadi Jánosról és sok más témáról.

Fotó: Sebestyén István

– Ezt választottad, ezt csinálod. Jól érzed magad benne?

– Én nagyon boldog ember vagyok, és jól érzem a hivatalomban magam. Egyszer kérdezték tőlem, hogy milyen hobbim van, akkor mondtam, hogy focizgatok a haverokkal, de igazán nincs hobbim. Minden időmet és igényemet kielégíti a munkám. Harminc-negyven embert kell irányítani hajóskapitány módjára. A régészet egy nagyon koszos szakma, amit időjárási viszontagságok között kell végeznünk. Persze van egy teljesen másik oldala is: a tudomány. Ezért szoktuk sokszor mondani a kollégáimmal, hogy a régészet az egyik utolsó szakma lesz, amit a robotok ki tudnak váltani.

– Hogyan képzeled a jövődet?

– Nem gondolkodtam, nem gondolkodom ezen. Borzasztóan hálás vagyok a sorsnak, hogy ezeket a lehetőségeket megkaptam. Én a kezdetben csak dolgozni akartam régészként. Eszembe sem jutott, hogy múzeumigazgató legyek. De így hozta az élet, és ennek ma már örülök, és igyekszem minél jobban ellátni a feladatomat.

(Forrás: Félegyházi Közlöny / H.S.)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 14. 08:29, vasárnap | Helyi

Tetőzik az áprilisi nyár, de egyre közelebb a fordulat

A szabadtéri programoknak kedvező, nyarat idéző idő a következő napokban is folytatódik.

2024. Április 14. 08:21, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. április 14. - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

2024. Április 14. 08:20, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. április 14. - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

2024. Április 13. 20:10, szombat | Helyi

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek a szárazság miatt

Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és JÁsz-Nagykun-Szolnok vármegyét érintik az intézkedések.