Hírek
2018. Augusztus 16. 13:50, csütörtök |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Mintegy százötven tonna élelmiszert foglalt le a NAV
A mintegy félmilliárd forint értékű árut forgalmazó cég hamis adattartalmú bejelentéseket tett az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerben, hogy ne kelljen biztosítékot fizetnie.
Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
A mintegy félmilliárd forint értékű árut forgalmazó cég hamis adattartalmú bejelentéseket tett az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerben, hogy ne kelljen biztosítékot fizetnie. Például a ténylegesen szállított csirkemell helyett vágott virágot, vagy csak a valós mennyiség töredékét jelentette be.
A NAV munkatársai korábban felfigyeltek már a vagyonkezelő cégre, amely hatvanmilliós árukészletet hozott be az Európai Unióból, és az első negyedévben nem adott be bevallást, nem fizetett áfát. Ez 16 millió forint kárt jelentett az államnak – olvasható a közleményben.
A pénzügyőrök és végrehajtók már várták a kamionokat, amikor a szállítmányok megérkeztek. A jogsértések alapján várható húszmillió forintos bírság előzetes biztosítására azokat lefoglalták. Az akcióval egy időben 35 ezer eurót zároltak a vállalkozás számláiról – áll a NAV-közleményben.
(Fotó: illusztráció)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
