Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2018. Május 17. 07:31, csütörtök | Belföld
Forrás: infovárosok

Nagy Feró és a Beatrice a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon

Nagy Feró és a Beatrice a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon

Nagy Ferónak nem a márka, hanem a méret a lényeg, ha autókról van szó, ha tehetné Mick Jagger és Ozzy Osbourne mellé pattanna be egy verdába

és az ő társaságukban csapatna le Komáromba a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra. Azt még nem tudjuk, hogy Mick és Ozzy ráér-e, de az biztos, hogy augusztus 11-én szombaton rock and rolltól lesz hangos a Monostori erőd.

Nagy Feró és a Beatrice idén ünnepli 40 éves fennállását, így Ferót arról kérdeztük, hogy az első 40 év után mit tartogat még a rajongóknak a következő 40-re?
„Amikor anno 1978-ban elkezdtük ezt az egészet, akkor nem is gondoltam, hogy 40 év múlva is működni és létezni fog még a zenekar. Azt, hogy ez ilyen lendülettel és sikerességgel megy, azt a jó Istennek, a szerencsének, a kitartásunknak és nem utolsó sorban a közönségünknek köszönhetjük. Igazából ugyanazt próbáljuk folytatni, amit eddig is, és reméljük, ez, még ha nem is 40 évig, de még jó sokáig kitart majd.”

Feró tavaly Amerikában is járt, ahol volt alkalma belekóstolni kicsit az amerikai életérzésbe. „Nagyon sokat pihentünk, rengeteget ettünk, csavarogtunk. Nagyon jól éreztünk magunkat. A sarasotai magyar fesztiválon nagyon nagy szeretettel fogadtak az emberek és örülök, hogy ott lehettem.”

És hogy, milyen különlegességgel készülnek a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra?

„A 40 éves jubileumra való tekintettel az egész munkásságunkat átölelő műsorral készülünk, melyben természetesen a legősibb dalok mellett a legnagyobb slágerek is előkerülnek majd. Vidámság lesz és Rock and roll. :)”

Augusztus 2. hétvégéjén a Nagy Feró és a Beatrice mellett kiváló rockabilly bandák fogják szórakoztatni a közönséget. Fellép a Mystery Gang, A Nyughatatlan zenekar a legnagyobb Johnny Cash slágerekkel, míg az Easy Blues (SK) Muddy Waters, The Nighthawks, Eric Clapton és Blues Brothers dalokkal érkezik. De botrányosan jó rockabilly bulit ígér a Rockin'Rock Cats formáció is, a B15 Truckabilly Trióról nem is beszélve, akik az amerikai country, rockabilly és rock and roll egyvelegét játsszák, ska zenei elemekkel fűszerezve.

Gyere és add át magad a lóerők és a rock and roll adta szabadságnak, találkozzunk a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon! A fesztiválon, ahol az elképesztő látványt nyújtó autócsodák mellett a zene hullámhosszán is átélheted az amerikai életérzést.

17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál, 2018. augusztus 9--12. Komárom, Monostori Erőd!

www.usacar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.