Hírek
2016. Január 15. 22:43, péntek |
Helyi sport
Forrás: Varga Ferenc
Nagy gondot fordítanak az utánpótlás képzésre
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a KHTK utánpótlás csapatai a Félegyházi Térségi Sportiskolához kerültek. Minden korosztályban megvannak a csapatok, felkészült edzők irányításával folyik a munka.
Gerecs Attilát az U-11-es csapat edzőjét kértük fel, hogy értékelje a csapat tevékenységét, eredményeit az őszi szezon után.
Az ősz folyamán hogyan szerepelt a csapat, mennyire vagy elégedett az eredményekkel?
- A 2005 és 2006-os korosztállyal két sorozatban szerepeltünk az őszi szezonban.
A Bozsik programban meggyőző fölénnyel vettük a fordulókat. Kölyökligában a 2006-os korosztály a 15., míg a 2005-ös korosztály a 10. helyen zárta az őszi szezont. Nem vagyok csalódott a helyezéseket illetően, mivel szoros mérkőzéseket játszottunk az NB-I, NB-II, NB-III, valamint Akadémiák csapataival (Ferencváros, Újpest, Honvéd, Vasas, MTK, KTE és még sorolhatnám).
A téli időjárás miatt milyen programok vártak a csapatra?
- A téli időszakban a két korosztály futsal bajnokságban vesz részt. Az első fordulót követően a 2005-ös korosztály a második, a 2006-os születésűek a negyedik helyen zárták a fordulót. Decemberben a Gloriett SE meghívására teremtornán vettünk végzett. A 2005-ös korosztály a második, míg a 2006-os korosztály a negyedik helyen végzett.
Lehet látni a gyerekeknél, hogy szeretik ezt a csodálatos játékot?
- Két hónapja kezdtük el a Coerver edzésprogramot a gyerekeknél.
Ez egy más edzés szemlélet, amit a játékosok nagyon megkedveltek. Már látható, hogy több gyerek mennyivel ügyesebben bánik a labdával ennek a módszernek a segítségével. Tavasszal bízom a további fejlődésben.
Varga F.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 20. 15:31, hétfő | Helyi sport
Fényes félegyházi birkózósikerek Zalaegerszegtől Bukarestig
Nagyszerű eredményeket értek el a birkózók ismét itthon és külföldön is.
2026. Április 07. 11:55, kedd | Helyi sport
Diákolimpiai aranyak és éremeső – látványos szezonkezdet a Jogging Plusnál aquatlonban és duatlonban
2026. március 14-én rendezték meg SPORT XXI. Aquatlon Dél–Kelet Regionális Döntő versenyét Pécs városában, ahol több megye fiatal sportolói mérhették össze tudásukat.
2026. Április 03. 20:30, péntek | Helyi sport
Három félegyházi birkózó az Európa-bajnokságon
U17-es versenyzőink szenzációsan menetelnek: három félegyházi birkózó is képviselheti hazánkat a korosztályos Európa-bajnokságon, amelyet a bulgáriai Szamokovban rendeznek májusban.
2026. Április 01. 15:08, szerda | Helyi sport
Tarolt a pályán Dobos Eszter és Harriet a Championátuson
Az MLSZSZ Dream-Horse Championátus I.fordulóját rendezte meg a Sióréti Lovardában a Sióréti Lovas Egyesület 2026. március 29-én.
