Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2015. Szeptember 24. 18:40, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Nem csak a diákok mulattak jól

Nem csak a diákok mulattak jól

Remek hangulatban telt ma (szeptember 24-én) a GYIÖK szervezésében megrendezett Diáknap.

Korábban megjelent cikkünkben már beszámoltunk a kulcsátadásról, melyre reggel 8 órakor a Városháza dísztermében került sor.

Nagy Bálint, Kiskunfélegyháza diákpolgármestere ünnepélyes keretek között kapta meg a városunkat jelképező kulcsot Csányi József polgármestertől.

A rendezvény első eseménye „Városunk a fiatalok szemével” – fotókiállítás megnyitója volt, melyet egész nap megtekinthettek az érdeklődők.

A kora délutáni órákban pedig megkezdődött az „Érték-Show” – Városunk helyi értékeinek bemutatása és vetélkedő showja a középiskolásoknak, majd az általános iskola alsó tagozatai, végül az általános iskola felső tagozatosai részére. Ügyességi feladatok tömkelegből kellett megmérettetniük magukat a résztvevőknek.

Mindeközben folyt az óriáspalacsinta készítés a Királyi Szakácsokkal és az Interaktív kiállítás a helyi értékekről a Kreatív Mozaik Alapítvány támogatásával.

A Művelődési Központ Színháztermében "Ördögbíró János" zenés gyermekszínház előadása szórakoztatta a kisiskolásokat.

A táncot, zenét kedvelők is találtak maguknak megfelelő programot, hiszen a Silver Step Tánc Stúdió meglepetéssel készült a jeles alkalomra.

Talán a nap fénypontjának tekinthetjük Tápai Tamás motoros kaszkadőr lángeffektes showját, ami fantasztikus élménnyel szolgált még a járókelőknek is.

A diáknap kísérő programjai között szerepelt a Kiskunfélegyházi Lovas Klub lovaskocsis városnézése, a Natura Hungarica Alapítvány programjai: *Gardrób Tuning * „Sorskerék” *Sport-Poha-Rak *Ötletláda, a Középiskolák bemutatkozása, Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság programjai, a Süveges Autósiskola bemutatója, a Toborzó és Érdekvédelmi Iroda standja (Hadkiegészítő Parancsnokság Kecskemétről és a Repülőbázisról két szakemberrel), a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság szolgálati ágainak bemutatója, a Vám- és Pénzügyőrség cigaretta-kereső kutyás bemutatója, a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezetének bemutatója, a Kiskunfélegyházi Tűzoltóság bemutatkozása, bemutatója és a Kiskunfélegyházi Mentők bemutatkozása, bemutatója.

Színvonalas és szórakoztató programokkal készültek a GYIÖK tagjai, a várt siker pedig nem maradt el. Az önfeledt diákévek kellemes emlékei lesznek majd a mai eseményekből.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.

2026. Március 09. 10:55, hétfő | Helyi

Pénz7 - pénzügyi és vállalkozói témahét a Közgében

Non scholae, sed vitae discimus. Nemcsak az iskolának, az életnek is tanulunk – mondja az ősi latin bölcsesség és valóban így van: az iskolában megszerzett tudás valódi értékét az alkalmazhatósága adja.