Hírek
2017. Március 23. 14:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Nem csak őstermelőket érdekelt az előadás
Március 21-én Szabó Gábor, a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának osztályvezetője immáron visszatérő vendégként tartott előadást a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
Az őstermelőknek és a családi vállakozások képviseletében megjelenteknek nagyon nagy segítséget nyújt az, ha megtudhatják milyen változásokra kell figyelniük az előző évhez képest.
De egy-egy ilyen előadás nem pusztán a változásokra hivatott felhívni a figyelmet, hanem átfogóan minden témát érint, így például visszatérő kérdésekre is választ adott az előadó az adózással, SZJA-val, járulékkal, ÁFÁ-val, termékdíjjal kapcsolatosan is.
Az őstermelőknek a 2017-es évben az a legfőbb változás érinti, hogy új igazolványuk van. Noha ez nem adózási kérdés, de ebből eredhetnek adózási problémák. Ha valaki például későn váltja ki az őstermelői igazolványt, akkor lesz egy olyan időszaka, amelyben nem minősül őstermelőnek. Ennek az adóban és járulékban is vannak kihatásai. 2017-ben az őstermelőket érinti még az a változás is, hogy magasabb járulék alapot év közben is tudnak választani. Valamint az egy összegű értékcsökkenési elszámolásának lehetősége beszűkült az őstermelők körében. Ez a lehetőség már kizárólag csak a családi vállalkozásoknak maradt meg – tudtuk meg az előadáson Szabó Gábortól, a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának osztályvezetőjétől.
Természetesen minden évben visszatérő kérdések is vannak, melyekre ezúttal is igyekezett az előadó kielégítő válaszokat adni az érdeklődőknek.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.












