Hírek
2013. Március 17. 04:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nem lesz központi tananyag
Visszautasította a köznevelési államtitkárság, hogy az állam csak akkor finanszírozná az új hit- és erkölcstanórákat, ha azokra legalább hét diák jelentkezik. A tárca szerint nem lesz létszámhatár, és a tananyagot sem határozzák meg központilag. Az erkölcstan tanításához hatvanórás továbbképzésen kell részt venniük a pedagógusoknak - írja a Magyar Nemzet.
Csak az állami fenntartású iskolákban vezetik be a kötelező erkölcstan- és hittanórákat, a magán- és alapítványi intézményekre nem vonatkozik a szabály – közölte a Magyar Nemzettel a köznevelési államtitkárság. Az új tantárgyakat heti egy foglalkozás keretében idén szeptembertől építik be az első és ötödik osztályosok órarendjébe, később pedig felmenő rendszerben a többi évfolyamon is. A szülők szabadon dönthetnek arról, hogy az iskola pedagógusa által tartott erkölcstanórára vagy inkább valamelyik egyház által szervezett hit- és erkölcstanra íratják be gyermeküket. Utóbbit a tervek szerint akár az iskolán kívül, a délutáni órákban is meg lehetne tartani, legalábbis ha másképp nem oldható meg, és az érintett szülők is beleegyeznek.
A lap kérdésére az államtitkárság arról is beszámolt, hogy míg az erkölcstan tananyagát kerettanterv szabályozza, a helyette választható hit- és erkölcstan tartalmát nem szabályozzák központilag, az egyházak maguk határozhatják meg, hogy milyen könyvekből és hogyan oktatnak. A hitoktatók egyébként nem kerülnek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, fizetésüket az iskolai munkáért is az egyháztól kapják. Az államtitkárság cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint az állam csak akkor finanszírozza a hittanórákat, ha azokra legalább hét gyermek beiratkozik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld
Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén
Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén
2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld
Vonat elé hajtott egy kamion Baján
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;
2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg
Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során