Városlista
2024. június 23, vasárnap - Zoltán

Hírek

2012. Július 06. 16:07, péntek | Sport
Forrás: MNO

Nem számítottak rá, hogy ez megtörténhet a Kékszalagon

Nem számítottak rá, hogy ez megtörténhet a Kékszalagon

Csak szárnypróbálgatásnak szánták, mégis rekordot döntöttek a győztes csapat tagjai az idei Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen az új építésű, Fifty-Fifty elnevezésű kétárbocos katamaránnal.

A Józsa Márton kormányozta hajó 10:34:15 órás időeredménnyel ért célba elsőként csütörtökön Európa legnagyobb és leghosszabb – légvonalban 145 km-es – tókerülő vitorlásversenyén. Ezzel több mint öt perccel megdöntötte a Nemere II 1955-ben felállított csúcsát. Erre az eredményre sem Józsa Márton, sem a csapat többi tagja nem számított.

„Bizakodtunk egy jó eredmény elérésében, de vérmes reményeink nem voltak” – mondta a hajó kormányosa pénteken az MTI-nek. – „A biztonságos körbeérés volt a kitűzött célunk, hiszen csak a start előtt egy nappal került vízre a katamarán, és csupán néhány órát tudtunk vitorlázni vele a verseny előtt. Az csak menet közben derült ki, hogy jól működik a hajó.”

Józsa Márton egy technikai újításról is beszélt: „Az, hogy két árboc legyen a katamaránon, Paulovits Dénesnek az ötlete volt, aki tervezte és építette a hajót. A nagy vitorlafelület előnyünkre vált, hiszen a nem túl ideális, szélcsendes időjárásban is gyorsan tudtunk haladni, ráadásul mikor kisebb problémánk akadt az egyik vitorlával, a másik még mindig ott volt és működött, nem kellett egy helyben rostokolnunk. Ennek a megoldásnak köszönhetően tudtunk 10 csomós szélben 24 csomós (44 km/órás) sebességet elérni” – fejtette ki az első Kékszalag-sikerét arató Józsa, aki elmondta, akadtak izgalmaik a futam során.

„Hiába volt már viszonylag korán nagy előnyünk, nem nyugodhattunk meg, hiszen a vetélytársaink villámgyorsak voltak, Litkey Farkas be is ért minket, ráadásul a végén még egy zivatar is fenyegetett, ám végül sikerült győznünk. Erre nem számítottunk, a rekordra pláne nem. Igazából tesztnek, a 2014-es Kékszalagra való felkészülésnek szántuk az idei versenyt” – mondta Józsa Márton.

Pénteken 9 óráig 130 hajó ért célba a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.

Kerekes Kázmér versenyigazgató a Lánchíd Rádiónak úgy fogalmazott: az, hogy hazai készítésű hajó nyert, nagy siker a magyar sportnak és a vitorlásgyártásnak is.

mno.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 22. 09:50, szombat | Sport

A győzelem tarthatja életben a magyarok nyolcaddöntős álmait

Csakis győzelemmel őrizheti meg a továbbjutás reményét a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap a skót csapattal találkozik az Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában.

2024. Június 22. 09:48, szombat | Sport

Ukrán fordítás és győzelem a szlovákok ellen

Az ukrán válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a szlovákokat a németországi labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának második fordulójában, pénteken.

2024. Június 22. 09:40, szombat | Sport

Aranyérmes a 4x100 méteres vegyes gyorsváltó

A Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Ugrai Panna, Pádár Nikolett összeállítású 4x100 méteres vegyes gyorsváltó aranyérmet nyert pénteken a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.

2024. Június 21. 07:52, péntek | Sport

Nem bírtak az angolok a dánokkal

A legutóbb döntős angol válogatott 1-1-es döntetlent játszott a három éve elődöntős dán csapattal a németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának második fordulójában, csütörtökön.