Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2019. November 06. 09:51, szerda | Helyi
Forrás: hirado.hu

Nem tudni, milyen mértékű gazdasági válságra kell felkészülni

Nem tudni, milyen mértékű gazdasági válságra kell felkészülni

Nem az a kérdés, hogy lesz-e újabb nemzetközi gazdasági válság, hanem sokkal inkább az, hogy mikor és milyen mértékű.

A kormány most jóval előre készül, ezért született meg például a gazdaságvédelmi akcióterv. Miközben több állampapír kamata mérséklődik, a szuper állampapírként emlegetett Magyar Állampapír Plusz kamata változatlan, sőt, már a postákon is meg lehet vásárolni a nyomtatott változatát.

A legnagyobb problémát nem az jelenti, hogy mikor következhet be egy nemzetközi gazdasági válság, hanem az, hogy nem tudni, mire is kell felkészülni igazán – fogalmazott Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza az M1 Szemtől szembe című műsorában. Mint mondta, a válság valószínűleg elkerülhetetlen, de az, hogy a német gazdaság 0 százalékkal nőtt, csak stagnálást jelent, ami még nem válság. Az eurózóna gazdasága is lassan növekszik, körülbelül 1,1–1,2 százalékon áll jelenleg.

Véleménye szerint minden eshetőségre fel kell készülni, és nem árt, ha több forgatókönyv is készül, mert nem tudni előre, hogy milyen válság fog bekövetkezni. De arra oda kell figyelni, hogy nem szabad elkezdeni egyik forgatókönyv alkalmazását sem addig, ameddig be nem állt a válság – tette hozzá.

Pontos definíciói vannak a válságnak

Egy válság kinyilvánításának megvannak a pontos definíciói – fogalmazott Sándorfi Balázs pénzügyi elemző, a Bankmonitor ügyvezetője. Elmondta, ha egy adott ország mindkét negyedévében negatív GDP keletkezik, akkor recesszióról beszélhetünk, de ez még mindig nem válság.

Kiemelte, válságról akkor kell beszélni, amikor valamilyen megrázkódtatás éri az adott állam lakosságát, a vállalati szektort vagy mindkettőt. Válság az is, ha az államadósság rendezésére a kormánynak nincsenek újabb lehetőségei az újabb források bevonására.

Felzárkózás a kétszázalékos gazdasági növekedés

Kormányzati cél, hogy Magyarország gazdasági növekedését két százalékponttal az uniós átlag felett tartsák. Regős Gábor úgy véli, a két százalék megléte felzárkózást jelent, hiszen a magyar gazdaság kevésbé fejlett az uniós átlaghoz képest. Az egyik gazdaságpolitikai cél is az, hogy ez a lemaradás valamilyen módon csökkenjen.

A két százalék szerinte egy óvatos érték, mert bár nem jelent olyan sokat, de nem is teljesíthetetlen – jelentette ki.

A szakértő beszélt a nemrégiben kibocsátott Magyar Állampapír Pluszról is. A szuperkötvényből a június óta már csaknem 2400 milliárd forintnyi fogyott. Itt nemcsak az új befektetők ugrották meg a szintet, hanem sokan eladták a meglévő, alacsonyabb kamatozású betéteiket, állampapírjaikat, és abból vásároltak kötvényeket.

Érdemes állampapírba fektetni

Mint mondta, szeptemberben már elérte a 6354 milliárd forintot a forgalomban lévő készpénzállomány, amely az államnak rengeteg többletköltséget jelent. Ha ezt az összeget azonban úgy kezelnék, mintha a lakosság állampapírba fektetné, akkor évente mintegy 151 milliárd forintot kereshetnének a háztartások. Hozzátette, egy háztartásra lebontva ez az összeg 37 ezer forint, ha a legutóbbi magyarországi népszámlálási adatokat nézzük.

Sándorfi Balázs arról beszélt, hogy a lakosságnak azért éri meg állampapírba fektetni, mert lényegesen nagyobb kamatot kap, mint bármilyen más pénzügyi szereplő bevonásával. Emlékeztetett, mivel ez egy ötéves futamidő, a Magyar Állampapír Pluszt annak érdemes megkötnie, aki középtávú megtakarításban gondolkodik, alacsony kockázatú, kiszámítható hozamot biztosító befektetést keres, a jelenlegi betéti kamatoknál magasabb kamatot szeretne elérni.

A címlapfotó illusztráció.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 09:05, csütörtök | Helyi

Kiválasztották Bács-Kiskun legjobb borait

A gyümölcsös alföldi boroké a jövő – hangzott el a szerdán tizenegyedik alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyen Nemesnádudvaron.

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.

2024. Május 08. 10:22, szerda | Helyi

Nemzetközi gitárfesztivál

Lengyel Réka a Bécsi Nemzetközi Gitárfesztiválon szerepelt.

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.