Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2014. Június 07. 06:41, szombat | Belföld
Forrás: Fábián Adrienn

Nemzetközi Kempingtalálkozó Kiskunmajsán

Nemzetközi Kempingtalálkozó Kiskunmajsán

Az 53. Európa Rally Nemzetközi Kempingtalálkozó résztvevői június 5-9. között a kiskunmajsai gyógy-, élményfürdőnél lévő kempingben táboroznak és Bács-Kiskun megye nevezetességeivel ismerkednek meg.

Az 53. Európa Rally Nemzetközi Kempingtalálkozó résztvevői június 5-9. között a kiskunmajsai gyógy-, élményfürdőnél lévő kempingben táboroznak és Bács-Kiskun megye nevezetességeivel ismerkednek meg.

Hazánkban utoljára Mezőkövesden láthattuk vendégül Európa kempingezőit, amikor is 418 család látogatott hazánkba Európa 18 országából. A találkozó rendezésének jogát a nemzetközi szervezetekben résztvevő klubok, illetve azokat tömörítő szövetségek, civil szervezetek pályázat útján kaphatják meg. A rendezvény fővédnöke Denéné Tóth Marianna, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

A kiskunmajsai szervezet a magyar kempingezők kérésére 2012-ben nyerte el a rendezés jogát. A szövetség az olaszországi Velence melletti Cavallino kempingjében vehette át a stafétát, ahol a majsai néptáncos fiatalok fellépésükkel osztatlan sikert arattak. A tavalyi találkozón huszonhárom magyar család vett részt a több ezer személyt befogadó hatalmas kempingben. Az ott lévők közül többen nagy lelkesedéssel készültek a Magyarországot népszerűsítő és a dél-alföldi régiót bemutató kempinges rendezvényre. Voltak, akik már decemberben jelezték részvételi szándékukat. A szervezők kitettek magukért annak érdekében, hogy olyan programokat állítsanak össze, melyek révén a vendégek jobban megismerik a régiót és jól érezzék magukat. Ennek érdekében a környéket bemutató számos vezetett, buszos, kerékpáros és gyalogos túrát, kirándulást ajánlanak majd a találkozóra érkező, mintegy kétezer vendégnek.
A kemping területén bemutatásra kerül a hazai folklór, gasztronómia, fürdőkultúra. A résztvevők élvezhetik a gyógy-, és wellness szolgáltatásokat. A fővédnök, az önkéntesek, a rendezők, szervezők, résztvevősegítők, a vendéglátók és a helyszínt biztosító kemping dolgozói mindannyian egy cél érdekében tevékenykednek, hogy a rendezvényre látogatók hazánk jó hírét öregbítve, élményekben gazdagodva térjenek majd haza, és visszavágyva ismét ellátogatva, rendszeres vendégeivé, barátaivá váljanak e csodálatos mégis kevésbé ismert régiónak. A különböző kirándulások elviszik a résztvevőket hazánk történelmét, kultúráját bemutató helyszínekre: Bajára, Budapestre, Bugacra, Kalocsára, Kecskemétre, Kiskunhalasra, Ópusztaszerre, Szegedre. A szűkebb környezetet a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őreinek szakszerű irányításával ismerhetik meg a kempingtalálkozó résztvevői.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld

Ma indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez

2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld

Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk

Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.

2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld

Csézy is csatlakozott a Tiszához

Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.

2026. Január 31. 13:00, szombat | Belföld

Soltész Miklós: a béke reményének át kell hatnia gondolatainkat, szívünket és tetteinket

- jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson.