Hírek
2016. Szeptember 27. 14:12, kedd |
Helyi
Forrás: proaktivdirekt.com
Nincs elég dolgozó - már országos a hiány
Általánossá vált a munkaerőhiány mind iparági szinten, mind területileg, míg régebben csak egyes ágazatokat, vagy a nyugati határszélt sújtotta -
mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.
Rolek Ferenc kifejtette: a munkaerőhiány szinte mindenhol jelen van, a feldolgozóipar különböző területein, az idénymunkában, a mezőgazdaságban, a szolgáltatásokban, a vendéglátásban, az informatikában vagy a mérnökök között. Hozzátette, hogy elsősorban demográfiai okok miatt ez évről évre növekszik.
Véleménye szerint az országnak vannak még belső munkaerőforrásai, például a közfoglalkoztatottak egy része, vagy a túl nagy részarányt képviselő költségvetési alkalmazottak átképezhetők lennének a versenyszféra számára. Bizonyos területeken azonban szükség lenne külföldi vendégmunkásokra is, főleg szakmunkásokra. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: olyan külföldi munkavállalókra lenne szükség, akik ideiglenesen jönnek ide, kulturálisan jól illeszkednek az országhoz és képesek adaptálódni.
Aláhúzta, hogy a vendégmunkás és a migráns két teljesen más és külön kezelendő kérdéskör. A migráció véleménye szerint alapvetően humanitárius, emberi jogi kérdés.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
