Hírek
2024. November 28. 17:01, csütörtök | Helyi sport
Novemberi sporteredmények a Koppányoknál

2024. november 03-án az íjászatban kihívásokat kereső Fekete Boglárka Kunszentmiklóson versenyzett a XI. Őszi Távcéllövő Vadászversenyen.
A verseny mottója ez volt: „Lássuk, idén ki lesz „közel s távol” a legjobb vadász?” Ez a megmérettetés 2 fordulóban zajlott, egy közeli távos 3 vesszős és egy távoli célos 5 vesszős körből. A két fordulóban összesen 120 lövéssel zajlott a verseny, ami a második forduló hosszú távjainak hozzáadódásával nagyon fárasztó volt. Boglárka körülményeit nehezítette az is, hogy a felnőtt női kategóriába nevezett, és az is, hogy az új íjával az első versenye volt. Bogi a nehezített körülmények ellenére, a versenyszituáció által tele adrenalinnal gyönyörűen teljesített, rövid távon 4. helyen, hosszútávon pedig holtversenyben a 3. helyen zárta a versenyt. Összesítésben pedig 4. helyezett lett Fekete Boglárka.
2024. november 16-án, egy nagyon ködös hajnalon, a Koppányok 12 fős csapata indult Kiskundorozsmára a VI. Szélmalom Kupára. A kupát a Dorozsmai Íjászok Baráti köre rendezte, a Szeged-Kiskundorozsmai Ács Géza Sportcsarnokban. A verseny 21 állomáson, rövid, de érdekes megoldásokkal bonyolított célokon zajlott. Jó hangulatú örömíjászat volt, ahol a szélmalom forgó nagylapátjai baljósan símogatták az eltévedt vesszőket, és ahol a Vata cél 10-es zónáját csalafintán három részre osztották. De a Koppányok tisztességes, jó harcos amazonok és vitézek, vesszőtörés és szépítés nélkül helytálltak az összes célon.
Eredmények:
Modern pusztai íjjal: Bicskeiné Csányi Mária 1., Dongó-Gárgyán Imola 1., Fekete Boglárka 3., Kövecses Zsuzsanna 3., Szólya Imre 4., Szeibert Imre 10. helyezést ért el.
Vadászreflex íjjal: Varga-Bene Olívia 2., Zoboki Csenge 2., Dinnyés Gyula 2., Tamáskovics Gyula 3., Balanyi Sándor 4., Kis Mónika 8. helyen végzett.
A Kiskunfélegyházi Turul Koppányok élete a sporton kívül a hagyományőrzésről, a közösségépítésről, a magyar kultúránk mind szélesebb körben történő megismeréséről, és a népi tárgyalkotó készségek megismeréséról is szól. De erről majd legközelebb mesélek.
Kis Mónika
Koppány Íjász
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 04. 15:39, kedd | Helyi sport
Szárnyal a Koppányok Tűzmadara
2025. február 23-án, Kiskunfélegyházán, a Constantinum Sportcsarnokban szerveztek Történelmi Íjászversenyt a Turul Koppány Íjászai HSE tagjai.
2025. Február 27. 17:16, csütörtök | Helyi sport
Külföldön is sikeresen szerepeltek a birkózók az elmúlt hétvégén
Zágrábban, Horvátország nyílt bajnokságán Bárány-Almási Bianka, a KIMBA növendéke vehetett részt és az U17, 73 kg-os kategóriában első lett.
2025. Február 12. 08:52, szerda | Helyi sport
Belehúztak a Koppányok
Belehúztak a Turul Koppányok, nem csak az íjba, de a versenyzésbe is. 2025. év eleje is tele van versenyekkel, nagy versenyekkel, országos bajnokságokkal. Úgy látszik, hogy a versenyszezon az év 12 hónapjából áll.
2025. Február 09. 19:48, vasárnap | Helyi sport
Aranyérmes Bárány-Almási Bianka Ausztriában
Az ausztriai Wolfurtban lépett szőnyegre Bárány-Almási Bianka, a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzője, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia növendéke.