Hírek
2011. Október 08. 14:41, szombat |
Sport
Forrás: HírTV
Nyertek a svédek
Svédország sima győzelmet aratott Helsinkiben, így mindenképpen a magyar válogatott előtt végzett a skandináv csapat. Válogatottunk így ismét lemaradt egy világeseményről.
A svédek a mérkőzés elején S. Larsson góljával szerezték meg a vezetést, és onnantól kezdve pár finn kísérleten kívül uralták a mérkőzést. A kék-fehérek meddő mezőnyfölényben voltak, egyedül a 34. percben voltak veszélyesek, de akkor Isaksson védte Eremenko lövését. A svédek okosan őrizték az előnyüket, és abban bíztak, hogy a hazaiak védelmét sikerül majd egy kontratámadás végén mattolni.
A második félidő elején magyar szempontból véglegesen eldőlt a továbbjutás kérdése, mivel az 52. percben Olsson góljával megduplázták az előnyüket a svédek. Az finnek innentől kezdve futottak az eredmény után, míg a kék-sárgák visszavettek, és ismételten a kontrákra építettek. A 73. percig lassan csordogáltak az események, míg a hazaiak a semmiből szépítettek. Ismét reménykedhettünk, de a vendégek továbbra is uralták a mérkőzést, és a finnek nem voltak képesek az egyenlítő gól megszerzésére. Végül 2-1-re győztek a svédek, így a magyar válogatott ebben a sorozatban is lemaradt a Európa-bajnokságról. A vendégek mostantól a legjobb csoport második helyéért küzdhetnek kedden a hollandok ellen. (lm)
MNO
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
