Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Július 12. 08:57, csütörtök | Helyi
Forrás: hirado.hu

Nyolcezer ember lehet a Balaton-átúszáson – hamarosan döntenek a versenyről

Nyolcezer ember lehet a Balaton-átúszáson – hamarosan döntenek a versenyről

Idén már kétszer elhalasztották a Balaton-átúszást, azonban ha az időjárás kegyes lesz, a magyar tenger szerelmesei ezen a hétvégén már hódolhatnak szenvedélyüknek.

Mintegy ezerötszáz szervező és nyolc-tízezer ember várja, hogy csütörtökön jóváhagyják az indulást – mondta a hirado.hu-nak Máth István, a Budapesti Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója.

„Akár már májusban meg lehetett volna rendezni a Balaton-átúszást, hiszen a vízhőmérséklet heteken keresztül 25 fok körül alakult, de Medárd óta folyamatosan esett az eső és a szél is fújt, a múlt héten is ezért kellett elhalasztani a rendezvényt” – mondta a Budapesti Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója a hirado.hu-nak. Máth István hozzátette, az idő előrehaladtával lemorzsolódnak a nevezők, hiszen hiába számolnak mintegy kilencezer előjelentkezővel, sokaknak nem biztos, hogy megfelel a módosított időpont.

A Balaton-átúszást az idén először június 30-ra hirdették meg, azonban az időjárás miatt a szervezők azt kénytelenek voltak elhalasztani, ugyanígy a július 7-re tervezett eseményt is. A szervezők és az indulók már nagyon várják a versenyt. Csütörtök délután egy órakor kiderül, hogy ezúttal zöld utat kaphat-e az esemény. „Így harmadszor stabilan nyolcezer emberre számítunk” – tette hozzá Máth István.

A verseny történetében előfordult már, hogy a Balaton-átúszást négyszer-ötször is el kellett halasztani, de megesett, hogy egyáltalán nem lehetett megtartani a rendezvényt.

Beszélt arról is, hogy minden hétvégi Balaton-átúszás előtt, csütörtökön délelőtt 11 órakor találkoznak a szervezőbizottság tagjai a Siófoki Meteorológiai Obszervatórium munkatársaival, és közösen hozzák meg a döntést a verseny megrendezéséről. „Akkor már nagyon biztos prognózist lehet mondani. Ha van egy kis bizonytalanság, péntek reggelre halasztjuk a megbeszélést és a döntést” – mondta az ügyvezető-versenyigazgató.

Őrületes tempóban szerveznek majd

Amint jóváhagyják a verseny megrendezését, őrületes tempóban történik a szervezés. „Van egy listám vagy hetven telefonszámmal, ezeket azonnal el kell kezdenem hívogatni, és egy órán belül mindenkit el kell érnem, ha azt mondják, hogy meg lehet tartani a rendezvényt. A polgármesterekkel, a vitorlásklubokkal, a rendőrséggel és a szponzorokkal folyamatosan egyeztetünk” – részletezte.

Hozzátette, az időjárásnak valószínűleg sokkal nagyobb szerepe van a tóátúszásban, mint azt a laikusok gondolnák, hiszen ha a víz hőmérséklete magasabb, könnyebben teljesíthető a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres táv. Az sem mindegy, hogy mennyire fúj a szél. Kissé zordabb körülmények között ugyanis többen feladják a versenyt.

„Ez egy tiszteletet parancsoló táv. Mindenképpen fel kell készülni, a legjobb, ha már a téli időszakban is rendszeresen úszunk, emellett a szabad vízi úszás teljesen más, mint a medencében, ezért érdemes előtte egy-egy tóban is kipróbálni magunkat” – tanácsolta Máth István.

Legális és biztonságos

Megjegyezte, a Balaton-átúszás az egyetlen olyan alkalom, amikor nemcsak legálisan, hanem biztonságosan mérethetjük meg magunkat, hiszen az úszófolyosó egyik oldalán bóják, másik oldalán pedig 50-30 méterenként vitorlások felügyelik, hogy minden a lehető legnagyobb rendben történjen. Vízimentők és vízirendőrök is vigyázzák a versenyzőket, vagy ha valaki úgy dönt, hogy feladja az átúszást, akkor őt kötelezően a kórházhajóra szállítják.

A résztvevők átlagosan három óra alatt ússzák le a távot, a leggyorsabbaknak nagyjából csak egy órára van szükségük a teljesítéséhez, de nem ritka az sem, hogy valaki négy-öt óra alatt teljesíti sikeresen a távot.

Az ügyvezető-versenyigazgató a résztvevőknek azt javasolja, hogy aki teheti, minél korábban induljon el a versenyre, egyrészt mert könnyebben találni parkolóhelyet a korai órákban, másrészt, a lassabban úszóknak biztosan lesz idejük a táv teljesítésére. Felhívta a figyelmet, az átúszás fél nyolckor kezdődik, és délután négy óráig mindenkinek teljesíteni kell a távot, továbbá megjegyezte, ő maga és a szakemberek is azt javasolják, hogyha lehet, váltogassanak az úszásnemek között, hiszen így nem ugyanazt az izomcsoportot terhelik folyamatosan, és könnyen új erőre kaphatnak.

Biztonság a vízben és a szárazföldön is

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a Balaton-átúszás kezdő- és végpontjában is ott lesz. Az indulásnál egy jól felszerelt esetkocsi, Balatonbogláron a célban pedig egy rohamkocsi és egy esetkocsi várja az úszókat, hiszen a célban nyilván nagyobb az esély arra, hogy valaki segítségre szorul. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője a hirado.hu-nak azt is elmondta, hogy a vízimentők folyamatosan kísérik majd az úszókat, hogyha bárkinek segítségre lenne szüksége, azonnal be tudjanak avatkozni.

Hozzátette, nem véletlen, hogy orvosi igazoláshoz kötik az indulást, mert egy nem megfelelő kondícióban levő embernek komoly fizikai erőpróbát jelent a verseny. Elmondta azt is, hogy a korábbi tapasztalatok szerint ha szükség van elsősegélynyújtásra, ez általában kifáradásból adódó múló rosszullét miatt vagy izomgörcsök miatt szokott lenni, de a mentőszolgálat fel van készülve bármilyen eshetőségre.

Figyelmeztetett, nagyon fontos, hogy az indulók próbálják a saját egészségi állapotukat reálisan értékelni, és ha valakinek súlyos alapbetegsége van, esetleg eszméletvesztéssel járó rosszullétei vannak, fontolja meg a részvételt.

Előjelentkezés nélkül is lehet úszni

A Balaton-átúszásra a verseny honlapján lehet jelentkezni. A részvételhez szükség van egy három hónapnál nem régebbi orvosi igazolásra, amelyet háziorvos vagy sportorvos állít ki. Máth István elmondta, hogy ha valaki nem tudná előzetesen beszerezni a papírt, akkor sincs nagy baj, mert a helyszínen is vannak orvosok, akik elvégezhetik a vizsgálatot.

Megtörténhet az is, hogy több ezren érkeznek jelentkezés nélkül, ez esetben rögzítik az adatokat, regisztrálják a résztvevőket, és adnak egy chippel ellátott karszalagot, amelyről a feladat teljesítése után könnyen le lehet olvasni, hogy a versenyző mennyi idő alatt tette meg a távot.

Címkék: balaton átúszás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.