Hírek
2016. Szeptember 29. 14:36, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
Őrizetbe vették a kiskunfélegyházi nyomozók a feltételezett elkövetőket
Rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádolnak egy 24 éves farkaslyuki férfit, továbbá lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 40 éves kiskunfélegyházi nőt.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el a fenti személyek ellen.
Az egyik kiskunfélegyházi szállón a szobájában egyedül alvó férfi arra ébredt fel 2016. szeptember 28-án 6 óra 30 perc körül, hogy a gyanúsított - aki addigra már bereteszelte a bejárati ajtót - az ő és lakótársának dolgai között kutat, illetve már több mindent magához vett. A sértett számon kérte a 24 éves férfit, aki rákiabált. A fenyegető hangsúlyú kiabálás hatására, valamint arra tekintettel, hogy korábban a gyanúsított több esetben bántalmazta a sértetett, meg sem mert szólalni. Ezt követően a farkaslyuki férfi az ablakon keresztül a megszerzett értékekkel kiugrott és elmenekült.
Továbbá a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a rablást követően visszament a nővel a szállóra és onnan két adaptert, egy gázpalackot, több mint 100 ezer forintot és egy útlevelet lopott el.
A gyanúsítottak tartózkodási helyén megtartott házkutatás során több olyan tárgyat is lefoglaltak a kiskunfélegyházi nyomozók, amik a sértettek tulajdonában voltak.
A rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottakat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
