Hírek
2017. Március 14. 09:22, kedd |
Helyi
Forrás: police.hu
Összeütközött a Suzuki SX4-es gépkocsival
Megyénkben az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Kecskemét külterületén, a 441-es számú főúton 2017. március 13-án 18 óra 10 perckor egy 67 éves kiskunfélegyházi sofőr személyautóval közlekedett Katonatelep irányából. Haladása során a 445-ös számú főút kereszteződésében balra akart kanyarodni, amikor összeütközött a 44-es számú főút irányából egyenesen közlekedő Suzuki SX4 típusú személygépkocsival. A baleset következtében a 67 éves sofőr és utasa, valamint a másik gépjármű egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A Suzuki gépkocsi másik utasa nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!


Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
