Hírek
2019. Január 24. 17:28, csütörtök |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Otthon melege program: érkeznek a támogatási okiratok
Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjának támogatási okiratait
– jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.
A háztartási gépek csereprogramjának támogatási okiratai márciusig megérkeznek – közölte Weingartner Balázs. Mint mondta, az okiratokat húszezer pályázó már megkapta, közülük hatezren meg is vásárolták az új készüléket, további húszezer értesítést pedig hamarosan elküldenek az érintetteknek. A következő egy-másfél hónapban egyszerre további húsz-húszezer pályázatot bírálnak el, a vásárlói igényekre a kereskedők így jobban fel tudnak készülni – tette hozzá.
Az elszámolás a kereskedők feladata
Az államtitkár megjegyezte, hogy minden régióból a pályázók számarányának megfelelően, egyenletesen bírálják el a kérelmeket, tehát egy térség sem élvez elsőbbséget a többivel szemben. Az új háztartási készülékek a támogatási okirat bemutatásával, a pályázati összeggel csökkentett áron vásárolhatók meg. A pályázóknak ezenkívül más teendőjük nincs, az elszámolás a kereskedők feladata. A vásárlásra 150 nap áll rendelkezésre, ennek meghosszabbítására nincs lehetőség – emelte ki Weingartner Balázs.
Mint ismeretes, a háztartásigép-csere alprogram novemberben zárult. A támogatásért a vártnál többen, 119 ezren jelentkeztek, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezért a meghirdetett kétmilliárd forintról ötmilliárd forintra emelte a pályázati keretet.
Új kiírások jelenhetnek meg
Weingartner Balázs hangsúlyozta, hogy a program 25 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását előzheti meg, az energiahatékony gépeknek köszönhetően pedig összesen csaknem egymilliárd forintnyi rezsiköltséget takaríthatnak meg a kedvezményezettek. Közölte egyúttal, hogy a lakossági igényekhez igazodva újabb energiahatékonysági pályázatok lehetőségét is vizsgálják, így a fűtési szezon végén, várhatóan márciusban–áprilisban új kiírások jelenhetnek meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
