Hírek
2014. Szeptember 17. 10:32, szerda |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Pénteken átadják a Csillag Szolgáltatópontot
Ahogy arról már korábban beszámoltunk százötvenmillió forintot nyert Kiskunfélegyháza önkormányzata.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk százötvenmillió forintot nyert Kiskunfélegyháza önkormányzata a hátrányos helyzetű lakosság – romák és a hátrányos helyzetben lévő nem romák – felzárkóztatására. A projekt egyik fő pillére egy szolgáltatóház kialakítása volt, melynek ünnepélyes átadására szeptember 19-én, pénteken a „Közösségi rendezvény a településen élők számára” és egészségügyi szűrőnap című rendezvény keretében kerül sor.
A „Komplex telep-program Kiskunfélegyháza város Alpári út 1. – Délibáb utca szegregátumban” című pályázat egy olyan száz százalékos támogatottságú program, melynek keretében mintegy 450 ember vehet részt képzéseken, egészségügyi szűrővizsgálatokon, valamint lehetőség nyílik az Alpári út 1. szám alatti lakások és a Délibáb utca infrastrukturális fejlesztésére is. A projekt keretében elkészült a Csillag Szolgáltatópont, ami különböző közösségi rendezvények, játszóházak, tanácsadások helyszínéül szolgál majd a jövőben.
A szeptember 19-ei átadóünnepséget megelőzően egészségügyi szűrőnapra is várják az érdeklődőket 14.00 és 18.00 óra között az Alpári út 1/B. épületénél és a Béke téren. 18.00 órakor kerül sor a Csillag Szolgáltatópont megnyitó ünnepségére, ahol köszöntőt mond dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára és Kapus Krisztián Kiskunfélegyháza város polgármestere. A létesítményt dr. Kiss-Rigó László a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke szenteli meg.
Az esemény zárásaként 20.00 órakor fellép Molnár Ferenc Caramel a Béke téren.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
