Hírek
2020. Március 24. 19:36, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Péntekig meghosszabbította a Diákhitel Központ a hiteligénylési határidőt
Péntekig meghosszabbította a Diákhitel Központ a hiteligénylési határidőt a szabad felhasználású Diákhitel 1 esetében a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzet miatt – közölte a központ kedden.
A közlemény szerint ennek értelmében az a hallgató, aki 2020. március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A képzési díjra költhető Diákhitel 2 is folyamatosan igényelhető. A szabad felhasználású Diákhitel 1 továbbra is kivételesen kedvező 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel 2 pedig kamatmentesen vehető igénybe – közölték.
A szabad felhasználású konstrukció esetében 15 ezer és 70 ezer forint közötti havi összeg igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, így akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat egyszerre a hallgató. A Diákhitel 2 ezzel szemben kizárólag a képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.
A Diákhitel Központ azt is közölte: a járványügyi helyzet ideje alatt a személyes ügyfélszolgálata zárva tart. Online szerződéskötésre jelenleg is változatlanul lehetőség van, a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi Neptun-rendszerből indítja, mert ebben az esetben elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését.
Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a pénzügyi partnerpontok egyikén lehet leadni.
A kormány múlt heti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozására minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. A moratórium ideje alatt önkéntesen törleszthető a tartozás, a társaság ezt minden esetben elszámolja – írták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
