Petőfiszállás a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért Magyarország Falumegújítási Díjat kapott. A zsűri legfőbb alapértéknek tartja a községben, hogy a lehetőségek, források és szolgáltatások mindenki számára egyenlően hozzáférhetők, ugyanakkor különös gondot fordítanak a hagyományos tanyás településforma megőrzésére.

Szokásommá vált, ha egy faluban először járok, végigautózom a főutcán és benézek a házsorok közé is. Egy ilyen gyors terepszemle sok mindenről árulkodik. Ahol rendezettek a porták, ízléses útbaigazító táblákat látni, nincsenek lepukkanva a középületek, még park is van, ott a település vezetői és lakói elkötelezett, gondos gazdák lehetnek.
A Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson szerzett első benyomásaim kedvezőek. Úgy látom, megérdemelten kapták meg a falumegújítási díjat, amelyet egyéb kategóriák mellett a Belügyminisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium hirdetett meg ötödik alkalommal. Most „Jobban élni” mottóval azokat a településeket keresték, ahol nem a mennyiségi célok megvalósítására törekednek, hanem az életminőség javítására. Márpedig a 6700 hektáros, 1565 lelket számláló Petőfiszálláson így történik, látványos fejlesztéseket és eredményeket tudnak felmutatni. Ami már csak azért sem könnyű, mert a lakosság mintegy hetven százaléka külterületen keresi a boldogulását, úgyhogy a helységet a Duna–Tisza köze egyik legnagyobb élhető tanyás településeként is számon tartják.
– Tényleg jobban élnek itt? – érdeklődöm Szász János polgármestertől. – Noha Petőfiszállás közigazgatásilag hátrányos helyzetű község, mégis pozitívak a mutatóink. Hitelünk egyáltalán nincs. Odafigyelünk a közintézményeinkre, az általános iskola épületét most fogjuk bővíteni. Az önkormányzat tulajdonában tizenöt hektár termőföld, harmincöt hektár erdő van. Megtermeljük a zöldségeket a falu konyhájának, sőt tudjuk segíteni a nehéz körülmények között élőket egy-két zsák krumplival. Sokat spórolunk azzal is, hogy saját erdőnkből kivágott fával fűtjük az iskolát vagy a faluházat. Mindezekben közmunkások jeleskednek. Munkájuk nem feltétlenül fűnyírásból és gereblyézésből áll, kiveszik részüket a karbantartásból, a festésből, de ott voltak a piactér kialakításánál, az uniós játszótér építésénél is. És rendszeresen dolgoznak az önkormányzat konyhakertjében. Minden program előtt megbeszéljük a feladatokat, az elvárásokat. Nálunk a közmunkások ugyanolyan értékes emberek, mint az értelmiségiek. Nem teszünk köztük különbséget.
Ahogy a tanyavilágban élők és a faluban lakók között sincs különbség, az anyagi források, a szolgáltatások mindenki számára egyformán elérhetők. Fontos kapocs a tanyagondnok, két autóval két szolgálatot is működtetnek. Télen-nyáron járható a kétszáz kilométernyi földúthálózat. Errefelé nincsenek düledező, pusztulásra ítélt tanyák, sokkal inkább felújított épületek.
– Itt nőttünk fel, itt akarunk gazdálkodni is – jelentik ki egyszerre a Szécsi testvérek.
Szüleik példáját követve ők is kertészkednek. Szinte mindenféle zöldséget termesztenek, amit a budapesti nagybanin értékesítenek, már megvan a vevőkörük. Beosztják egymás között a munkát, aki az adott időben hajnalonként fuvaroz, az napközben jogosan alhat. A háromhektáros gazdaságban reggel nyolctól este nyolcig megy a munka, ahogy hétvégén vagy ünnepnapokon is. Azt sem kell mondani, ki mit csináljon. Saját kárukon tanulták meg a zöldségtermesztés mikéntjét, tanácsadóra nem is számíthattak. Nehezítette a dolgukat, hogy eredetileg más szakmát tanultak: János műszerész, Zsolt kereskedő, Csaba pedig asztalos.
– Évről évre nehezebb, egyre többet kell termelni a megélhetésért – mondják. – Egy fej salátát nyolcvan forintért tudunk eladni, ám az ára húsz éve is ennyi volt. Csakhogy közben nőtt a ráfordítás és a munkabér is. Az ezredfordulón kezdtünk gazdálkodni, apránként fejlesztettünk. Visszaforgattuk a hasznot berendezésekre, gépekre, de legalább ilyesmire most már nem kell pénzt kiadnunk. Egyébként a bevételt harmadoljuk.
Merthogy három családnak ad megélhetést a fóliabirodalom. Sokan irigylik is őket, főleg azért, hogy képesek voltak összefogni. Más választásuk nemigen adódott, munkáért messzebbre kellene utazgatniuk. Így legalább itthon lehetnek és együtt dolgozhatnak. Közülük csak János lakik tanyán, a kertészet szomszédságában felépített modern családi házában, Zsolt a faluból, Petőfiszállásról, Csaba pedig a közeli Kiskunfélegyházáról jár ki ide.
– Hogy példát mutatnánk másoknak? – kérdeznek vissza. – Egyre többen költöznek ki a városból, még fiatalok is. Legkedveltebb hely a Péteri-tó környéke. Nem drága az ingatlan, két-három millióért már lehet venni tanyát, nagy területtel. Érdemes itt letelepedni, hiszen a falu is látványosan fejlődik, és folyamatosan épül a közösség.
– Önök sosem vágyódtak el innen?
– Eszünkbe sem jutott. Ide köt a család, a munka, a megélhetés.

Az ország második legnagyobb pálos zarándokhelye is több száz éve dacol már az idővel a határban.
A központtól három kilométerre épült ki az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok szentkúti kolostora. Az itt feltörő forráshoz – amelyben a törökök elől menekülő helyiek elrejtették az oltáriszentséget – csodálatos gyógyulások társulnak, Szűz Mária áldást osztó alakja is megjelent. Özönlöttek a zarándokok, majd amikor hivatalosan kegyhellyé vált, 1939-től a pálosok gondozták. A rendet 1950- ben feloszlatták, Remete Szent Pál fiai csak 1991-ben térhettek vissza. Most négyen vannak, két aktív pap és két szerzetes testvér.

– Petőfiszállás népe nemzedékek óta kötődik ehhez a helyhez – fogad a plébánián Puskás Antal atya, miután megérkezett az iskolai hitoktatásból. – Sokan bekerültek a tanyavilágból a faluba, életük szerves részének tekintették Szentkutat. Templomunk 1896-ban épült, későbbi felújításához a tanyasiak hordták össze a köveket. Mivel a községben csak egy családi házban berendezett szerény kápolna fogadja a híveket, legtöbben hozzánk járnak ki szentmisére. És programokat is kínálunk. Mindjárt itt a pünkösdi búcsú, júliusban motoros találkozó következik, és szeptemberben tartjuk a Kisboldogasszonynapi búcsúnkat. A zarándokházban szálláslehetőség van, a múzeumban pedig Mária-tisztelettel kapcsolatos tárgyak láthatók a világ minden részéből.

Antal atya meséli, hogy rengeteg magányos ember él szétszórtan. Megkérte a tanyagondnokot, érdeklődje meg tőlük, mit szólnának hozzá, ha ő rendszeresen felkeresné híveit. Senki nem tiltakozott. Sőt. Az időseknek néha az is elég, ha megszorítja a kezüket vagy elbeszélget velük.m jutott. Ide köt a család, a munka, a megélhetés.
Az ország második legnagyobb pálos zarándokhelye is több száz éve dacol már az idővel a határban.
A központtól három kilométerre épült ki az egyetlen magyar alapítású szerzete