Hírek
2021. Október 01. 08:17, péntek |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Piknik és nyílt nap a Mezgé Tangazdaságában
Egy év kihagyás után, október 2-án szombaton, újra Mezgé Piknik lesz a tangazdaságban.
Rózsa Pál igazgató elárulta, hogy hetedik alkalommal nyitja ki a kapuit a tangazdaság és várja a családok apraját-nagyját egy jó hangulatú találkozóra.
Hét esztendeje díjlovaglás, versenyszervezés miatt hívták életre a lovas-gasztro családi napot, ami ma már jócskán túlnőtt az eredeti elgondoláson. Azóta kutyaszépségverseny, istállókiállítás, gyermekprogramok, kézműves vásár, íjászat és az iskola tanulói által készített finomságok várják a kilátogatókat. Nagy népszerűségnek örvend a Mezgé Burger és a bográcsos marhapörkölt is, ami idén is kapható lesz. Bálapiramis, bálalabirintus, állatsimogató, csillámtetoválás, gyermeklovagoltatás, kocsikázás várja a gyermekeket, sőt, idén újdonságként huszárbemutató és gépkiállítás is látható majd. A szervezők 9-től 16 óráig várják az érdeklődőket.
Rózsa Pál igazgatótól azt is megtudta a Félegyházi Közlöny munkatársa, hogy ha a járványügyi helyzet is lehetővé teszi, október 8-án és november 19-én nyílt napra várják az érdeklődő hetedik, nyolcadik osztályos általános iskolásokat, szüleiket és tanáraikat. A tervek szerint a képzési információk mellett megtekinthetik az iskolát és a kollégiumot, látogatást tehetnek a tangazdaság, a tanüzem és a húsüzem területén is.
(Információ: Félegyházi Közlöny / Nyitófotó: infokiskunfelegyhaza.hu 2019. évi archív)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 09:14, kedd | Helyi
Forgalmi rend változás a Móra Ferenc téren
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közeljövőben az alábbiak szerint módosul a Móra Ferenc tér forgalmi rendje:
2026. Április 04. 11:07, szombat | Helyi
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
2026. Április 02. 14:22, csütörtök | Helyi
Tehetséggondozás a Közgében
Köbüki tehetséggondozó ösztöndíjban részesültek a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum ügyvitel szakos tanárai
2026. Április 02. 14:12, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
