Hírek
2015. Március 21. 11:32, szombat |
Helyi
Forrás: Gulyás Zsuzsanna
Rádi András festőművésznek nyílt kiállítása
A Holló László Képzőművész Kör egyik alapító tagjának, Rádi András festőművésznek nyílt kiállítása március 20-án a Szakmaközi Művelődési Házban.
A Holló László Képzőművész Kör egyik alapító tagjának, Rádi András festőművésznek nyílt kiállítása március 20-án a Szakmaközi Művelődési Házban. A tárlatot Rácz Lászlóné rajztanár ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Közreműködött Izsók Kata és Zsirmik István.

A kiállításra járók gyakran találkozhatnak Rádi András festményeivel, hiszen termékeny alkotó. Az emberek kíváncsian és szeretettel fordulnak újabb alkotásai felé, témái közel állnak az emberekhez és szeretik alkotásmódját. Március 20-án a Szakmaközi Művelődési Házban nyílt kiállítása is egy ilyen tárlat – fogalmazott Rácz Lászlóné rajztanárnő.

Ezt követően az alkotó életét és munkásságát ismerhették meg a résztvevők: Rádi András életpályája Kiskunfélegyházához kötődik. Itt született 1937-ben. Egészen korán papírra vetett megfigyeléseit, először csak ceruzával, majd festékkel.

Korán kibontakozott tehetsége, aktív évei alatt sikeres dekoratőr volt. Nyugdíjas éveiben még fontosabb lett számára a festészet. Nem iskolában tett szert képzőművészeti ismeretekre, hanem önképzéssel.

Tehetséges és kitartó művész. A támogató környezet hatására és belső késztetésre alkotott és alkot ma is. Nagy lelkesedéssel tanulmányozza a festészet történetét, nagy festők munkásságát. Kedvencei az impresszionisták. Gyermekéveinek miliője, a tanyasi környezet nagymértékben hozzájárult szemléletének alakulásához és festői látásmódjának sokszínűségéhez.

Nem szakad el ettől a világtól, ez határozza meg témaválasztását. Változatos színakkordokból felépített képeit a természet ihlette, a tanyavilág, az alföld erdőségei, árterületek, a Holt-Tisza part. Vérbeli tájképfestő egyéniség. Városunkról, Kiskunfélegyházáról is több képet festett. Pihenésképpen ragyogó színvilágú csendéleteket fest.

Rádi András a mai napig rendszeresen vesz részt alkotótáborokon, hogy élményekkel gazdagodva színesítse saját palettáját.

A kiállítás április 20-ig látogatható.






Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
