Hírek
2018. Szeptember 06. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Ráhangolták a libafesztiválra közönségüket
Szeptember 6-án a Népfőiskola Alapítvány és az Integrál Zrt. által meghirdetett Lúdas Matyi című színjátszó versenyen városunk öt iskolája képviseltette magát.
A jubileumi libafesztivál alkalmából meghirdetett színjátszó versenyen részt vett a Darvas József Általános Iskola, a Platán utcai Általános Iskola, a Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Iskolája, a József Attila Általános Iskola és a Constantinum Intézmény gimnáziumának színjátszó csoportja.
A tehetséges fiatalok egy 10 perces jelenetet adtak elő a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermében Fazekas Mihály: Ludas Matyi című művéből. A produkciókat Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, mint a zsűri elnöke, illetve Dobosné Németh Ottília, az Integrál Zrt. Baromfifeldolgozó Üzemének igazgatója és Tóth Mariann a Bugaci Tanyaszínház vezetője zsűritagok bírálták. Nagyon nehéz dolguk volt, mert a diákok becsületesen felkészültek és a szívüket-lelküket beleadták produkcióikba.
Végül a versenyt a Constantinum Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola csapata nyerte meg.
Jutalmul a győztes csapat szeptember 7-én (pénteken) 17.00 órakor a Libafesztivál nagyszínpadán előadhatják produkciójukat, Lúdas Matyi rajzpályázat eredményhirdetését követően.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












