Hírek
2021. December 02. 09:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: Rózsa Pál
Remekeltek a Mezgések a Hagyományos sütemények versenyén
Hosszas kiesés után idén ismételten megrendezésre került a Cukrász Hagyományőrző Verseny.
A rendezvényt a nagykőrösi Közép-magyarországi ASzC Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium rendezte 2021 november 25-26-án.
Az idei verseny az esküvő jegyében lett meghirdetve. A versenyzőknek gyakorlatban és szóban kellett megmérettetniük magukat a két napos fordulón. Az első napon a gyakorlati tudásukat mutatták be a tanulók, egy szabadon választott esküvői süteménnyel, egy a zsűri által megnevezett süteménnyel (jelenesetben ez a dobostorta volt) és egy esküvői tortadísz elkészítésével.
A második nap került sor a választott esküvői sütemények bemutatásáról készült előadás prezentálására. A Déli Agrárszakképzési Centrum - Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói ezen az izgalmas versenyen szépen szerepeltek. Hagyományőrzésért a zsűri különdíjban részesítette a félegyházi csapatot.
Az iskola versenyzői: Kis Kitti és Miholics Rita, a 3/11/PC osztály tanulói.
Felkészítő tanáraik: Dányi János (gyakorlat), Szirom Anikó (elmélet).
Kísérő tanáruk: Kovács Krisztina.
Gyakorlati felkészítésük a P&P Pékáru Kft. tanüzemében történt.
Gratulálunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.
