Hírek
2013. November 18. 12:20, hétfő |
Helyi
Forrás: BMRFK
Rendőrségi hírek - Az elmúlt 24 óra eseményei
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt A. Zoltán 49 éves, és A. Zsolt 29 éves kiskunfélegyházi lakosok ellen. A két férfit 2013. november 17-én 18 óra 20 perckor Kiskunfélegyházán a Liszt Ferenc utcában igazoltatta a járőr amint kiskocsival egy gőzfejlesztő kompresszort szállítottak. Az intézkedés alkalmával kiderült, hogy a készüléket a kórház hátsó kapujának kifeszítése után az udvarból lopták el. Gyanúsítottkénti kihallgatásuk után A. Zoltánt őrizetbe vették a nyomozók, A. Zsolt pedig szabadlábon védekezik.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrse nyomozást rendelt el garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt K. Imre 33 éves tiszakécskei lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. november 17-én 2 óra 15 perckor Tiszakécskén egy gyalogátkelőhelynél belekötött egy fiatalokból álló csoportba, majd elővett a zsebéből egy kisméretű konyhakést és azt egy padba döfte, majd onnan kihúzta és azzal egy 18 éves tiszakécskei fiatalember felé indult el. A társaság ekkor elszaladt, de a férfi követte őket. K. Imre magatartásától a csoport és a szemtanúk is megijedtek és megbotránkoztak azon.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt, bíróság elé állítás céljából, őrizetbe vette M. Marianna 48 éves Kecskemét területén élő hajléktalan nőt, aki 2013. november 17-én 9 óra 25 perckor Kecskeméten egy áruházból élelmiszert lopott, de cselekményén tetten érték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.
2024. Május 16. 16:06, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.