Hírek
2014. Július 08. 16:52, kedd |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Rendőrségi kvíz sorsolása
Négy forduló közül legalább egyben helyesen kellett válaszolni a vetélkedő-sorozat résztvevőinek.
Először az ajándékutalványok nyerteseit sorsolták ki az Alapítvány a Közbiztonság és a Vagyonvédelem Megszilárdítására szervezésében indított négyfordulós játék zárásaként.
A Rendőrségi kvíz elérhető volt minden korosztály számára, a kérdések elsősorban a bűn- és a baleset-megelőzésre vonatkoztak. A beküldött válaszokhoz fűzött megjegyzések és egyéb visszajelzések szerint az emberek szívesen játszottak.
Az egyik gömbbe az egy-egy fordulót sikeresen megoldók nevei kerülhettek, míg azok, akik mind a 4 sorozatot sikeresen megválaszolták, esélyessé váltak a fődíjakra. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon megtartott nyilvános sorsoláson Timafalvi László rendőr alezredes, kapitányságvezető, Dr. Lenkefi Attila, az alapítvány kuratóriumi elnöke és Kovács Gizella rendőr őrnagy, főelőadó mellett részt vett több pályázó is.
A női kerékpárt Ónodi Istvánné,
a Samsung kamerát Nagypál Lászlóné,
a táblagépet pedig Ágó Dominik félegyházi lakosok nyerték.
tli
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
