Hírek
2020. Május 01. 09:40, péntek |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Semmilyen tömegrendezvényt nem engedélyeznek augusztus 15-ig
Semmilyen tömegrendezvényt, így az 500 fő alattiakat sem engedélyezik Magyarországon augusztus 15-ig a koronavírus-járvány miatt – mondta a kormányszóvivő az M1 csütörtök esti műsorában.
Szentkirályi Alexandra a műsorvezető kérdésére azt közölte, fontos pontosítást szeretne tenni: a rendezvények tilalma az egész országra – tehát nemcsak Budapestre és Pest megyére –, és az 500 fő alattiakra is vonatkozik.
Elmondta azt is, az elmúlt hetek erőfeszítései elegendőek voltak arra, hogy ennél súlyosabb helyzetre is felkészüljön az egészségügy, ennek tükrében indokolt, hogy – Budapesten és Pest megyén kívül – bizonyos járványügyi korlátozásokat enyhítsenek jövő hétfőtől.
Hozzátette, ez azt jelenti, hogy vidéken például a vendéglátóhelyek teraszai, kerthelyiségei, vagy az állatkertek, a fürdők és a strandok kinyithatnak.
Elmondta azt is, a kormány folyamatosan monitorozza a fertőzöttek területi eloszlását, ez alapján határozták meg, hogy hol szüntetik meg a kijárási korlátozásokat és hol nem. Hozzáfűzte, hogy a számok – amelyeket jövő héttől publikálni fognak – azt támasztják alá, hogy Budapesten és Pest megyében nagyobb arányban vannak jelen a fertőzöttek, s több a vírus okozta halálozás is.
Az idei nyári turistaszezonra vonatkozó kérdésre Szentkirályi Alexandra azt mondta: a kormány minden segítséget igyekszik megadni azoknak a szektoroknak – köztük a turizmusnak –, amelyek a legérintettebbek a válságban.
A kormányszóvivő arra kért mindenkit, hogy ha teheti, akkor töltse itthon a nyaralását, ezzel támogassa a turisztikai és vendéglátási szektorban dolgozó 400 ezer ember munkáját is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
