Hírek
2014. Április 19. 11:00, szombat |
Belföld
Forrás: Fábián Adrienn
Szakma Kiváló Tanulója Verseny Budapesten
Noha Bács-Kiskun megyéből kevesebb szakmunkás jelölt diák jutott be a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntője a korábbi évekhez képest, de 10 ügyeskezű tanulóból hatan éremmel tértek haza.
Budapesten tartották a Hungexpo egyik csarnokában az országos iparkamara szervezésében a Szakma Sztár Fesztivált eredményhirdetését.
Noha Bács-Kiskun megyéből kevesebb szakmunkás jelölt diák jutott be a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntője a korábbi évekhez képest, de 10 ügyeskezű tanulóból hatan éremmel tértek haza: három első, két második és egy harmadik helyezést értek el szorgalmas fiatalok. Az országos verseny megyei elődöntőit a megyei iparkamarák szervezték.
Az ország legjobb fodrász tanulója a ballószögi Farkas Tamara, a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Kossuth Lajos Középiskolája és Szakiskolája diákja lett.

A festők közül a legkiválóbb Sebők Imre, a kecskeméti Gáspár András Szakközépiskola és Szakiskola, illetve a mechatronikai technikusok közül a legjobb Buzási Tibor, a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola tanulója lett. Másodikként örülhetett a cukrászok közül Kiss Dániel a Kecskeméti Humán Középiskola Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolája tanulója. A bajaikak is büszkék lehetnek a Jelky András Szakképző Iskola és Kollégiumban tanuló diákjaikra, hiszen a kárpitos Lajdi Ferenc másodikként végzett, ács szakmában Zakariás Gergely pedig a dobogó harmadik fokára léphetett.
Az eredményekhez gratulálunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld
Csézy is csatlakozott a Tiszához
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.
2026. Január 31. 13:00, szombat | Belföld
Soltész Miklós: a béke reményének át kell hatnia gondolatainkat, szívünket és tetteinket
- jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson.
