Hírek
2024. Szeptember 16. 12:58, hétfő | Helyi
Szakmai konferenciát rendeztek a XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében
Pénteken délelőtt immár 25. alkalommal rendezett szakmai tanácskozást az Integrál Zrt. a Kiskunfélegyházi Libafesztivál alkalmából a félegyházi városháza dísztermében.
1999 óta több mint 100 előadást hallgathattak meg az érdeklődők a libatenyésztés témakörében. Idén is tudományos kutatások eredményeiről, a szakmában zajló változásokról és azok hatásairól szólnak az előadások, a szervezők célja az ágazat jövőképének formálása- hangzott el Vajda Tamás, az Integrál Zrt. termelési igazgatója, a szakmai tanácskozás szervezője köszöntőjében.
Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára beszédében beszámolt az élelmiszeriparban zajló jelenlegi beruházásokról, a szárnyas feldolgozás területén várható kormányzati támogatásokról, a kapcsolódó forrásokról és a pályázati lehetőségekről.
Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere az önkormányzat nevében köszöntötte a szakmai konferencián résztvevő vendégeket, beszédében kitért a 250 éve mezővárosi rangra emelt Kiskunfélegyháza identitására, mely az idő múlásával csak megerősödött és a mai napon is meghatározza a város gazdasági erőforrásait. Beszédében kiemelte a Libafesztivál életében jelentőséget játszó Integrál Zrt. és dr. Horváth Sándor elnök-vezérigazgató szerepét, valamint Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselőjének munkásságát, aki fővédnökségével valósul meg a fesztivál évről-évre.
„Ennek az ágazatnak volt múltja, van jelene, és lesz jövője” – hangzott el dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatójának ünnepi köszöntőjében. A vezérigazgató elmondta, hogy mindig is igyekeztek a szakmai tapasztalatokat a tudományos fejlődés felé irányítani. A jövő kulcsa a fejlődés, melyhez rendelkezésre állnak támogatási lehetőségek, kutatás-fejlesztési pályázatok, a digitalizációban rejlő lehetőség.
Lezsák Sándor országgyűlési képviselő köszöntőjében beszámolt a lakiteleki Antológia Kiadó gondozásában megjelent kiadványról, mely a Kiskunfélegyházi Libafesztivál elmúlt 25 esztendejének írásos, képes beszámolója. Az Országgyűlés alelnöke elmondta: a Libafesztivál nem csak gasztronómiai élményforrás, hanem a minőség, az érték ünnepe esztendőről esztendőre. Köszönetét fejezte ki a Móra Ferenc Művelődési Központ vezetőjének és munkatársainak a fesztivál színvonalas lebonyolításáért.
Fotó: Ujvári Sándor
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 13:47, hétfő | Helyi
Korszerűsítési munkálatokat végeznek a Darvas-téri fűtőműben
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Darvas téri fűtőműben korszerűsítési munkálatok lesznek 2024. szeptember 26-tól szeptember 28-ig.
2024. Szeptember 13. 14:12, péntek | Helyi
Az eső miatt változnak a Libafesztivál szabadtéren tartandó programjai
Esőhelyszínek és módosítások
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Szeptember 12. 13:30, csütörtök | Helyi
Anyakönyi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.