Hírek
2016. Január 30. 15:47, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Szalag került a végzős PG-sek szíve fölé
A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézménye január 29-én (pénteken) tartotta Szalagavató Ünnepségét a KÉSZ Aréna Sportcsarnokban.
Az emlékezetes délutánon a daloké, a táncé volt a főszerep. A zenés-énekes előadás után látványos és jól koreografált palotás tánccal kedveskedtek a végzősöknek és vendégeiknek, melyet Kátai Tibor a Félegyházi Táncszínház és Kulturális Egyesület művészeti vezetője tanított be a fiatalokkal. Ezt követte az esemény fénypontja, amikor is Hardi Gábor Titusz, az intézmény főigazgató megáldotta a szalagokat, majd az ünneplőbe öltözött diáktársak feltűzték azokat a végzősök zakójára.
Az ünnepélyes szalagtűzés után Rokolya Csaba, az iskola igazgatója szólt ünnepélyes szavaival a végzősökhöz és látta el őket életre szóló útravalóval. Ezt követően pedig könnyed hangulatot és remek szórakozást biztosított az az előadás, melyben az iskolaévek főbb mozzanatait mutatták be az iskola diákjai sok humorral és látványos jelentekkel tarkítva. Végül vetítővásznon végignézhette a közönség az egyes osztályok fotóit, melyeket az évek folyamán gyűjtögettek örök emlékül.
A szalagavató zárásaként zenés-énekes előadással búcsúztak a végzősök és az őket kísérő diákok, egy lobogó mécsessel kezükben.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












