Hírek
2020. Január 23. 09:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Szavalóversenyt rendeztek a Magyar Kultúra Napján
Mint minden évben, idén is szavalóversennyel tették teljessé Kiskunfélegyházán a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére rendezett programsorozatot.
A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Ezen a napon tüntetik ki a kultúra területén tevékenykedőket.
A megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. A megemlékezés részeként hirdette meg a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület Irodalmi szekciója a Himnusz-mondó versenyt, idén a 7-8. osztályos tanulók számára.
A versenyre nyolc gyermek jelentkezett, ebből heten jelentek meg január 22-én 14 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Gyermekbirodalmában tartott megmérettetésen. A diákok először a Himnuszt, majd a szabadon választott verseiket mondták el.
A szavalatokat háromtagú zsűri bírálta, melynek elnöke Kapus Béláné Lenke néni, nyugalmazott igazgató, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke, tagjai pedig Mayer Lászlóné Marika, nyugalmazott középiskolai tanár, a Móra Egyesület választmányának tagja, valamint Garai Istvánné Iduka, nyugalmazott iskolaigazgató voltak.
A szavalóversenyen az alábbi eredmények születtek:
- I. helyezett: Hevér Réka a Constantinum Intézmény 7/A. osztályos tanulója - Szabadon választott verse: Petőfi Sándor: Magyar vagyok
- II. helyezett: Rádi Lilla a József Attila Általános Iskola 7. osztályos tanulója -Szabadon választott verse: József Attila: Nem, nem, soha
- III. helyezett: Horváth Gabriella a József Attila Általános iskola 7. osztályos tanulója -Szabadon választott verse: Vajda János: Önkéntes dala
(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza.hu)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












