Hírek
2017. November 19. 16:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Százhúsz millió forintból korszerűsítik az iskolát
120 millió forintos támogatást nyert a Jászszentlászlói Általános Iskola. Az összeget az iskolaépület korszerűsítésére fordítják.
Tizenöt éve vette fel Szent László nevét a Jászszentlászlói Általános Iskola. Erre az évfordulóra emlékeztek pénteken az intézményben, ahol egyúttal lezárták a Szent László-emlékévet is.
Az emlékévben számos eseményt ünnepeltek az iskolában, így például a közoktatás elindulásának 160 éves jubileumát is. Ez az esztendő azonban nem csak az évfordulókról, ünnepekről szól, jelentős fejlesztéseknek is örülhetnek a község iskolájában. Az intézmény ugyanis 120 millió forintos támogatást nyert.
Ebből a keretből többek között akadálymentesítik az épületet, korszerűsítik az iskola fűtésrendszerét, felújítják a vizesblokkokat, a régi épületben pedig újakat létesítenek. Megszépülnek a tantermek, a tanári szobák, az orvosi szoba és a belső udvar. Felújítják a tornaterem tetőszerkezetét, internethálózatot építenek ki a régi iskolaépületben, fedett kerékpártárolót építenek, modernizálják az udvari kézilabdapályát, illetve tanszereket vásárolnak –mondta Pintér Julianna iskolaigazgató a BAON internetes hírportál munkatársának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
