Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2022. Július 30. 19:10, szombat | Belföld
Forrás: MTI foto - mti

Szijjártó: csak a béke jelent megoldást

Szijjártó: csak a béke jelent megoldást

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrajnai háború nyomán előállt \"tragikus helyzet minden aspektusára\" csak a béke jelentheti a megoldást.

Szijjártó Péter erről Esztergomban, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által rendezett MCC Feszt szombati zárónapján beszélt, amit a külügyminiszter Facebook-oldalán élőben közvetítettek.

A magyar diplomácia vezetője úgy látta, hogy a háború alapvetően meghatározza minden ország, így Magyarország bel- és külpolitikai mozgásterét. Leszögezte: Magyarország elítéli a katonai agressziót, és az áldozat "pártján és oldalán áll", valamint kiáll Ukrajna területi integritása mellett.
Közölte: ugyanakkor a magyar kormánynak a magyar emberek felé van a legnagyobb felelőssége, ezért mindenképpen meg kell akadályoznia az ország belesodródását a háborúba. A kabinet azt sem engedheti meg, hogy a magyarokkal fizettessék meg a háború árát - tette hozzá.
Szijjártó Péter szerint ebben a helyzetben is fenn kell tartani a kapcsolatot az oroszokkal, a többi között azért, mert Közép-Európában Oroszország realitás, továbbá a kommunikációs csatornák elvágása hátráltatja a diplomáciai rendezés lehetőségét. Úgy vélte, hogy hosszútávon csak egy orosz-amerikai megállapodás képes garantálni a háború végét.
A tárcavezető az energiaellátást ideológiai-filozófiai kérdés helyett "kőkemény fizikai realitásként" határozta meg. Azt mondta, hogy Európa évi 170 milliárd köbméteres földgázigényéből 8,5 milliárd köbmétert tesz ki Magyarországé. Ennek a mennyiségnek a beszerzése nem képzelhető el az orosz energiaforrások figyelembe vétele nélkül - jelentette ki.
Szijjártó Péter szavait az őt oroszbarátsággal vádoló ellenzéki újságíróknak címezve feltette a kérdést: "mivel fogunk fűteni télen, ha én nem veszek gázt az oroszoktól?".
A külügyminiszter szólt arról is, hogy a magyar gáztározók jelenlegi töltöttsége 30 százalékos, ami jobb, mint az európai átlag, azonban a kabinetnek további 732 millió köbméter gáz beszerzéséről kell gondoskodnia. Majd azt is kijelentette, hogy "Magyarországon nem lesz probléma a tél folyamán a földgázellátással".
A külügyi tárca vezetője kitért arra is, hogy Magyarország a szerződött gázmennyiség 89 százalékát kapja meg, annak köszönhetően, hogy ennek háromnegyede Szerbia felől érkezik és csak negyede Ausztria felől. Szavai szerint a déli irányból "minden egyes molekulát" megkap Magyarország.
Szijjártó Péter a beszélgetésen bírálta az Európai Unió szankciós politikáját, mondván az többet árt az európai országoknak, mint Oroszországnak. Megismételte: az EU-nak szankciók helyett azzal kellene foglalkoznia, hogy legyen béke, majd üdvözölte, hogy az amerikai és az orosz külügyminiszter a napokban beszélt egymással.
A miniszter bírálta azt az elképzelést is, amely az EU közös külpolitikájában az egyhangú döntéshozatalt többségivé kívánja változtatni.
Arra a felvetésre, hogy Magyarország nem támogatja a globális minimumadó bevezetését, úgy reagált, hogy annak bevezetésével "Európa kivégezné a saját kontinentális gazdaságát, továbbá elvenné Magyarország versenyelőnyét, majd amellett érvelt, hogy az adópolitika nemzeti hatáskör, aminek csorbítását "nem engedhetjük meg".
Kárpátaljával kapcsolatban Szijjártó Péter közölte: az ottani magyar közösségeket hátrányosan érintő, Magyarország által vitatott korábbi ukrán döntések ügyét a háború miatt zárójelbe tették. Szijjártó Péter véleménye szerint Magyarországnak továbbra is támogatnia kell Kárpátalját, ahogy egész Ukrajnát is. Emlékeztetett rá, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciójában eddig 860 ezer ukrajnai háborús menekült érkezett az országba. A tárcavezető továbbá méltatta a Kárpátalja kormányzójával, Viktor Mikitával kialakult jó együttműködést.
A magyar-amerikai kapcsolatokról szólva úgy értékelt, hogy Magyarország kapcsolata minőségileg más az Egyesült Államokkal, amikor annak republikánus elnöke van. A kétoldalú kapcsolatok Donald Trump elnöksége alatt voltak a legjobbak - mondta jelezve, hogy Amerikában a félidei választásokon várható republikánus kongresszusi többség miatt novembertől új időszámítás kezdődik a kétoldalú kapcsolatokban.
Szijjártó Péter egyúttal kikérte magának David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövet-jelöltjének szenátusi meghallgatásán tett azon kijelentéseit, miszerint Magyarországon hanyatlik a demokrácia.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére