Hírek
2018. Július 03. 08:51, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Táncparkettként is bevált a Nefelejcs utca
Nemcsak a móravárosiak számára jelentett óriási örömöt, hogy elkészült a Móraváros „főútvonala” a Nefelejcs utca.
A július 2-án (hétfőn) este tartott ünnepélyes átadásra városunk minden pontjáról érkeztek kíváncsiskodók, hogy megcsodálják az újraaszfaltozott móravárosi utcát és együtt ünnepeljenek a körzet lakóival.
A jeles eseményen elsőként Csányi József polgármester szólt a megjelentekhez. Beszédében visszaemlékezett azokra az időkre, mikor még ő is ebben a városrészben élt családjával.
Az elmúlt évtizedekben – több mint 50 éve – az egyik legszebb virágokkal – kertekkel tarkított városrészeként minősíthettük a Móravárost, melynek egyetlen csúnya foltja a Nefelejcs utca volt. Mostanra ez a nagyforgalmú gyűjtőút teljes szakaszán, 840 méter hosszúságban, 9 méter szélességben, összesen 8.270 négyzetméter alapterületen kapott új aszfaltot. A 130 millió forintos beruházás keretében a meglévő szilárd burkolatú útra teljes hosszában több rétegű aszfalt: kopó- és tartóréteg került, megújult az útszegély, és az egyéb járulékos munkálatok is elkészültek – mondta el a polgármester.
Az ünnepélyes átadáson megjelent az utat kivitelező cég - ÚT-ÉPKER Kft. - képviseletében Fekete Tamás cégvezető és Kecskeméti Katalin ügyvezető, akiknek külön köszönetet mondott Csányi József a precíz és gondos munkáért.
A polgármester szavait követően dr. Réczi László, a térség önkormányzati képviselője számolt be arról, hogy örömmel tölti el az a sok pozitív visszajelzés, melyet az utóbbi időben kapott a térség lakóitól. A számos fejlesztéssel - melyek látványosan is ékesítették, komfortosabbá tették a városrészt - remélhetőleg boldogabbá és könnyebbé válik majd az elkövetkező időben a móravárosi lakók élete.
Az ünnepi beszédeket követően a móravárosi óvodások dalos-táncos műsorukkal, valamint Kátai Tibor és Urbán Andrea néptánccal teremtettek felhőtlen hangulatot az est további részéhez.
A szalagátvágást követően pedig mindenki megkóstolhatta a Faragó János őstermelő által felajánlott hurkát és kolbászt. is. A gyerekeknek pedig arcfestéssel kedveskedtek az ünnepség rendezői.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












