Hírek
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
Éhező gyerekek, elárvult állatok, szeméthalmaz, mélyszegénység, de ugyanakkor pompa, gyönyörű tájak, boldog emberek sokasága is jellemzi Tanzániát. Mindezt egy fotókiállítás keretében mutatta be Huszák-Nemes Zsuzsanna és Sipos Géza, az Afrika Sztorik Afrika Vadvilágáért Egyesület önkéntesei november 8-án, Budapesten.
A két fiatal néhány héttel ezelőtt járt Afrikában, ahol a szervezet vezetőjével, Hillender Tímeával közösen új projekt lehetőségeket kerestek. Az egyesület eltökélt célja ugyanis, hogy Kelet-Afrika vadvilágát és a hátrányos helyzetű nők életét támogassa.
Túl vannak már például egy kenyai iskolakonyha felújításán, ahol a gyerekek mezítláb sétálva tesznek meg több kilométert naponta azért, hogy iskolába járhassanak. Ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy vadállatokkal találkoznak - nemrégiben például két diákot elvesztettek, mert krokodil támadás érte őket. Sokan az iskolában jutnak csak ételhez.
Emellett a civil szervezet képzéssel is támogatott már Kenyában élő, nehéz sorsú, gyermekeiket egyedül nevelő nőket, akik fegyvertelenül lépnek fel az orvvadászok ellen.
A néhány héttel ezelőtti, tanzániai útjuk során az APOPO hős óriás patkányainál és kiképzőiknél jártak. Ezeket az állatokat aknakeresésre vetik be, illetve az egészségügyben használják őket. Az okos kis rágcsálók képesek egy köpet mintából megállapítani, hogy melyik beteg szenved tuberkulózisban. A kiképzők a patkányok kiváló szaglására és pszichológiájára támaszkodva hozták létre az APOPO-t. A rágcsálókat hamarosan különböző természeti katasztrófákat követően, például földrengések utáni mentéseknél is be fogják vetni.
A fiatalok vándor kiállításukkal járják az országot, ahol nem csak bemutatják a fotóikat, hanem érdekes történeteket is mesélnek a résztvevőknek, az előbb felsoroltakon kívül például óriás teknős menhelyről, elefánt árvaházról és tengeri moszat farmokról is.
Az ötven fotóból álló tárlat november végén még egyszer megtekinthető lesz Budapesten, ezt követően elindul vándorútjára, Magyarország és Felvidék több pontjára.
Arról, hogy mikor és hol látogatható az ingyenesen megtekinthetőkiállítás, az Afrika Sztorik facebook oldalán lehet majd olvasni.
A szervezetről bővebben:
https://afrikasztorik.hu/
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 10:21, szombat | Helyi
Ma 10 órától megnyitotta kapuit a városi jégpálya
Ma reggel 10 órakor megnyílt a városi jégpálya, ahol kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a korcsolyázás örömeit.
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.






