Hírek
2016. Június 29. 09:25, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
Tartalmas hétvégét tölthetünk a Félegyházi Táncszínházzal
Negyedik napja tart már Kunszálláson a Kobak-tábor, melyen a Padkaporos Néptáncegyüttes tagjaiból verbuválódott Félegyházi Táncszínház is részt vesz.
A Kormorán utánpótlását úgy tudják biztosítani, hogy tábort szerveznek a fiatal tehetségeknek, tehát a Kobak tábor tulajdonképpen a Kormorán folk-rock együttes baráti körének tábora, mely vándortábor lévén, minden évben más helyszínen kerül megrendezésre. Mivel az Alföldön még nem volt, így idén a választás Kunszállásra esett, a helyi polgármester Kovács Imre nagy örömére.
A Félegyházi Táncszínház immáron 4. éve vesz részt a táborban, így a néptánc is kellőképpen képviselteti magát a táborlakók körében. A táborszervezőkkel való szoros együttműködés 2006-ban kezdődött, mikor a Nimród vérét rendezte Kasza Ákos és Kátai Tibor. Onnantól kezdve a Félegyházi Táncszínház alapzenéjét mindig a Kormorán biztosította.
A Kobak tábor záró akkordjaként július 2-án (szombaton) 18 órától lép fel születésnapi nagy koncerttel a Kormorán zenekar. A régi dallamokon túl az újabb dalokból is kaphat ízelítőt a közönség. S ha már úgyis áll a színpad, július 3-án (vasárnap) 19:30 órától egy vadonatúj rockoperát is megtekinthetnek az érdeklődők a Félegyházi Táncszínház és a Felvidéki Rockszínháznak köszönhetően.
Egy héttel ezelőtt ugyanis a Félegyházi Táncszínház tánckara Bócson volt 1 hetes táborban a Felvidéki Rockszínház központjában. 2009 óta – mikor is a Napba Öltözött leány c. rockoperával indult meg a közös munka – több alkalommal rendezett már a két táncszínház együttes produkciót. Ezúttal Karkó Henriett a Felvidéki Rockszínház alapítónak javaslatára Szent László király történetét dolgozták fel közösen, melyet egy héttel az ősbemutató után, Kunszálláson a Radnai téren is megcsodálhatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.












