Hírek
2018. Július 12. 12:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
Tetőcsomagtartójáról leesett doboz okozott balesetet
Az M5-ös autópályán Budapest felől Szeged irányába közlekedett egy szerb állampolgár 2018. július 11-én 22 óra körül egy Citroen C5 típusú személygépkocsival.
A helyszíni szemle adatai szerint a sztráda 114-es kilométerénél a tetőcsomagtartójáról leesett három doboz. A mögötte szabályosan közlekedő Nissan már nem tudta kikerülni, ezért az egyik doboznak nekiütközött, amiben egy lemezfelni volt. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.
A gépkocsivezető egyik fontos feladata, hogy gondoskodjon a jármű rakományának megfelelő elhelyezéséről. A KRESZ rendelkezései szerint a rakományt a járművön úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Gondoskodni kell többek között arról, hogy a rakomány úgy legyen rögzítve, hogy le ne csússzon, le ne essen, ki ne folyjon, továbbá olyan módon legyen lefedve, hogy le ne szóródjon. A rakomány egyenletesen és úgy legyen elhelyezve, hogy a jármű stabilitását számottevően ne rontsa. Zárt kocsiszekrényű jármű tetején rakományt elhelyezni csak abban az esetben szabad, ha a járműre tetőcsomagtartó van felszerelve. Személygépkocsi tetőcsomagtartóján rakomány abban az esetben is szállítható, ha a járművön előre és hátra legfeljebb 40-40 centiméterre túlnyúlik.




Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
