Hírek
2014. Október 18. 14:48, szombat |
Helyi
Forrás: -szerk.-
Tíz éves a Kiskunfélegyházi Táncszínház
„10 év” címmel nyílt kiállítás október 17-én a művelődési központban.
Gulyás Sándor, Hajdú Ferenc, Horváth Péter, Kis László és a szülőktől kapott fotók a Kiskunfélegyházi Táncszínház tíz éves történetének legemlékezetesebb pillanatait mutatják be.
A tárlatot Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója, a táncszínház egyik alapítója nyitotta meg.
A pillanat megragadása és megörökítése nagyon nehéz feladat. A megörökítés sokféleképpen történhet, de azt szeretnénk viszont látni, hogy mindaz az érzelem, hangulat, érzés, amit akkor átéltünk visszajöjjön. A kiállítás ezekről a pillanatokról szól. Az elmúlt tíz év sok-sok pillanatáról - mondta el bevezetőjében Mészáros Mátra, majd a táncszínház megalakulásának avatta be a közönséget, felidézve Kasza Ákos, 2009-ben elhunyt alapító emlékét.
A jubileumi gálaműsor ma (október 18-án) 18 órakor kezdődik a Constantinum Intézmény sportcsarnokában. A zenét Samu Zoltán és zenekara szolgáltatja. A gála után hajnalig tartó táncház várja az érdeklődő közönséget.
Fotó: Hajdú Ferenc
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
