Hírek
2016. December 28. 09:00, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Több a sajátos nevelési igényű gyermek
Egy év alatt több mint 4700-zal nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, és ezzel az idei tanévet már több mint 88 300 ilyen diák kezdte el
- közölte a Magyar Nemzet szerdai számában az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) adataira hivatkozva.
A lap szerint az elmúlt öt évben évente legfeljebb ezer fővel nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma. 2012-ben mintegy 81 100 ilyen tanuló kezdte a tanévet, 2015-ben 83 600, ám az idei, 2016/2017-es tanévre a létszámuk 88 300-ra ugrott.
A lap által megszólaltatott szakértő, Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! közhasznú egyesület vezetője tapasztalatai alapján nem látta indokoltnak a növekedést, ezért úgy vélte, hogy esetleg statisztikai indoka van az eredménynek. Hozzátette, hogy amennyiben valós növekedésről van szó, akkor elképzelhető, hogy ahhoz az oktatási rendszer hiányosságai is hozzájárulhattak.
Sajátos nevelési igényű a köznevelési törvény szerint az a tanuló, aki szakértői bizottság szerint valamilyen fogyatékossággal bír, halmozottan fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarban szenved, például autista.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
