Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2020. Május 18. 18:07, hétfő | Belföld
Forrás: mti - fotó:MTI/Bús Csaba

Több mint 10 ezren vettek részt az országos szűrésen

Több mint 10 ezren vettek részt az országos szűrésen

Mintegy 10 600-an vettek részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton. Az eredménye így reprezentatív lett

- közölte a Semmelweis Egyetem hétfőn a honlapján. A közlemény szerint a legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban "teljesítő" megyeközpontban, Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.

Emlékeztettek: a KSH 17 787 embert választott be az országos H-UNCOVER szűrésbe úgy, hogy a minta minden magyarországi régióra és 14 év felett az összes életkorra reprezentatív legyen.

A részvételi adatok első összesítése alapján elegendő számú állampolgár ment el az országos szűrővizsgálatra, így megfelelő pontosságú becslés adható a fertőzöttek és átfertőzöttek számára vonatkozóan: országosan a meghívottak 67,3 százaléka vett részt a vizsgálatban.

Az elérhetetlen, időközben elhunyt, vagy külföldön élő emberek csökkentették a ténylegesen elérhető tesztelendők számát - tették hozzá.

Az adatok feldolgozása még tart, a fertőzöttek végső száma és az átfertőzöttek adatai május végére várhatók, ugyanakkor az eddigi összesítések alapján a korábban ismertetett részeredményekkel összhangban lesz a végeredmény - írták.

Emlékeztettek, hogy a Semmelweis Egyetem vezetésével, a Debreceni Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem részvételével, a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indult H-UNCOVER országos, reprezentatív vizsgálat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

A minták legnagyobb részét a négy hazai orvosképző egyetem munkatársai vették le, de a vizsgálatban segítettek a mentőszolgálat és a vízi mentők munkatársai is.

A jövőben várhatóan legalább két alkalommal megismétlik majd a szűréseket. Két mérés között legalább egy hónapnak kell eltelnie; a jelenlegi adatok alapján várhatóan szeptemberben lehet a következő országos vizsgálat.

Megjegyezték, hogy a H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a szűrtek száma nemzetközi viszonylatban is kimagasló, a hasonló céllal Izlandon, valamint Szlovéniában végzett felmérésekben ennél jóval alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a részvétel.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;