Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2024. Március 23. 06:14, szombat | Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny

Több mint egymillió forint gyűlt össze Tomikának

Több mint egymillió forint gyűlt össze Tomikának

Jótékonysági sütivásár zajlott városunkban március 22-én, pénteken, két helyszínen.

A piac főbejáratánál délelőtt, míg a polgármesteri hivatal előtt délután 5 óráig várták a szervezők a süteményfelajánlásokat és a segíteni szándékozó vásárlókat.
Lapunk ottjártakor is éppen iskolás osztályok érkeztek, akik mindamellett, hogy ízletes süteményeket kóstolhattak, segíthettek is a 13 hónapos kisfiúnak. Tomika, aki kétnapos korában agyi infarktuson esett át, folyamatos fejlesztésre szorul. A heti többszöri fejlesztés – amelyek közül a legtöbb városon kívül zajlik – nagyon megterheli a Szabó családot anyagilag. Ezért fordultak a szervezőkhöz, Bajzák Andreához és Kovácsné Nagypál Anitához, hogy ilyen módon kérjenek segítséget a jó szándékú városlakóktól. A jó szándék pedig ismét megmutatkozott, ahogyan már évek óta mindig: 1 243 025 forint gyűlt össze a kisfiúnak egyetlen nap alatt.

A szervezők hálás szívvel mondanak köszönetet a Dél-100 Kft.-nek, Kovács János cukrászmesternek, a Sirius Clubnak, a Két Serpenyő Bisztronak, Mázli Mézinek, Ottó Beáta és Trombitás Gabriella mézeskalács-készítőknek, a Marillen Kft.-nek, a Bubu Kávézónak, a Görög Kertészetnek, a Constantinum Intézménynek és a Déli Agrárszakképzési Centrum – Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumnak, valamint a József Attila Sportiskolai Általános Iskolának.

Megköszönik továbbá minden felajánlónak és vásárlónak, hogy segítségükkel ismét ilyen szép összefogás valósulhatott meg Kiskunfélegyházán.

(Forrás: Félegyházi Közlöny / Z.A.)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.

2024. Május 08. 10:22, szerda | Helyi

Nemzetközi gitárfesztivál

Lengyel Réka a Bécsi Nemzetközi Gitárfesztiválon szerepelt.

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.